hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Észak dél ellen
Moszkva szőnyegbombázással bünteti Csecsenföldet

1999. 09. 18.
"Oroszországot védjük. Mások támadtak ránk. Ezért meg kell szabadulnunk az előző évek szindrómáitól, így például a bűntudattól is. Nem szabad, hogy ez nálunk előforduljon" – mondta Putyin orosz kormányfő a Dagesztán elleni újabb támadás tetőpontján. Mint ahogy augusztusban, ezt az inváziót is Csecsenföld területéről indították. Egy héttel később, az Állami Duma előtti felszólalásában Putyin elismerte, hogy a kormány és a tisztek tudtak a második támadás előkészületeiről, mégsem mértek rájuk megelőző csapást. De miért? Sokak szerint a Csecsenfölddel szemben érzett bűntudat akadályozta meg őket ebben.

Oroszország 1994-ben kezdett háborút a kaukázusi köztársasággal, és a harcok a
békés civil lakosság soraiból sokak halálát okozták. Mára azonban már eltűnt a
Csecsenfölddel szemben érzett lelkifurdalás az oroszokból, és ezt nem a miniszterelnök
felhívásai okozták, hanem a terroristák megmozdulásai.

A bujnakszki és a moszkvai robbantások mintegy 300 emberi életet követeltek. A csütörtöki
volgodonszki merényletben lapzártánkig 17 ember vesztette életét.

Békés emberek voltak. Senkire nem támadtak rá. Ők azok, akik építenek, gyógyítanak,
a gyárakban dolgoznak és gyerekeket tanítanak. Pontosan őket érte a csapás, és nem
azokat, akik döntést hoznak a hadsereg bevetéséről vagy be nem vetéséről, a bombázásról
vagy annak leállításáról. Az egész orosz társadalom ellen intézett nyílt kihívás
volt a szeptember 13-i lakóházrobbantás, hiszen éppen aznap tartottak nemzeti gyásznapot
az előző robbantásokban elhunytakért.

Putyin felhívta a társadalmat a terrorizmus elleni összefogásra: "Írmagvában kell
kiirtani a férget" – jelentette ki a kormányfő. Aznap este pedig csecsenföldi célpontok
elleni bombázásokról számolt be Valerij Manyilov orosz vezérezredes, melyeknek során
legalább 80 muszlim fegyverest semmisítettek meg. Hozzátette, hogy a légicsapások a
moszkvai és volgodonszki robbantásokra adott válaszok, és hogy hasonlóakra a jövőben
is számítani lehet.

A közvélemény-kutatások szerint a dagesztáni orosz beavatkozás megkezdése előtt az
oroszok 71 százaléka gondolta azt, hogy elsősorban Jelcin elnök felelős a kaukázusi
válságért. Csak a megkérdezettek 7 százaléka vádolta a csecseneket általában, és
2 százalékuk tette felelőssé a harcosokat és személy szerint Samíl Baszajev csecsen
parancsnokot. Mostanra a többség mindenért a támadókat, Baszajevet, Hattabot, a
parancsnokaikat és általában a csecseneket hibáztatja.

Nem bizonyított ugyanakkor, hogy a robbantásokat a csecsenek, és nem más nép képviselői
követték el. A Szövetségi Biztonsági Szolgálatnál (FSZB) és a belügyminisztériumban
"kaukázusi nyomról" beszélnek. A robbantásokat Hattab fenyegetései és a különleges
alakulatok közlései kísérték, melyek szerint a fegyveresek kapcsolatban vannak a még
ismertebb iszlám terroristával, Oszama Bin Ladennel. Azt állítják, hogy a fegyvereket
az ő pénzén vásárolták. Ezek azonban mind csak részletek, bár alátámasztják
azt, hogy Csecsenföldnek köze van a merényletekhez.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!