hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kultúrharc jobb- és baloldal között Izraelben

1998. 12. 12.
Előző két számunkban Karl Pfeifer és Hechs László folytattak vitát az izraeli bal- és jobboldal, vallásosak és világiak egyre csak mélyülő ellentétének kérdéséről. A vita lezárására mostani számunkban Tatár György vallásfilozófust, az ELTE Társadalomfilozófia és Etika Tanszékének docensét kértük fel.

Hogy a zsidó népet Izrael állam fennállása nem megbontotta, hanem – sok
tekintetben – egységesítette, azt jól bizonyítja a jelen vita is. A látszólag
Izrael bel-, ill. külpolitikáját érintő viták szinte a mindenkori szerzők első
lélegzetvételét követően nyomban a zsidó nép valamennyi újkori – és megoldatlan
– problémája köré gyűlnek össze, hogy azonnal illusztrálják is e problémák
jelenlegi megoldatlanságát. A pontos helyismeret követelményétől eltekintve,
tökéletesen mindegy, hogy a vitázó felek hol élnek, Los Angelesben, Bécsben vagy
Jeruzsálemben. Vallásosok és világiak, jobboldaliak és baloldaliak ugyanazzal a
szókinccsel, ugyanazzal a fékezhetetlen indulattal, és lényegében ugyanazzal az
érvkészlettel – beszélnek el egymás mellett.



Ultraortodoxok, vallásos-nemzetiek, világiak. Elbeszélnek egymás mellett

A zsidó nép az emancipáció óta két nyelv között őrlődve küzd problémáival:
az egyik a legtágabb értelemben vett, hagyományos vallási nyelv, amelyen azonban
éppen az emancipáció, majd az annak nyomán fellépő asszimiláció felvetette
kérdések nemhogy nem megoldhatók, de még csak nem is tárgyalhatók. Ez a nyelv
ugyanis a zárt zsidó világot létesítő és egyben leíró nyelv. Ezen a nyelven nincs
kitekintés a külső, nem zsidó világra, sem az abban élő, külső nyelvet beszélő
zsidókra. Az asszimiláltak nyelve viszont a világ-nyelvek törvényének
engedelmeskedik: maga az immár legkevesebb 150 éves probléma sem megfogalmazható
rajta, nép és vallás viszonyának a problémája, amely az asszimiláltak nyelve előtt
még nem volt probléma. Az új nyelven az üldözött kisebbségtől a liberális
demokrácia követelményén át az urbánus-népies ellentétig valamennyi modern fogalom
eleven, de beszélője a zsidóság önmagáról szóló saját nyelvét nem érti
többé. És itt nem a héberre gondolok.



Izrael szeretete

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!