Pedig Európa (a szójáték megfejtése!) ma tényleg diagnózist érdemel. Mert az egész épp előttünk recseg és ropog, mint valami szúette faviskó a sűrűben. Van is a filmben korrupció és depresszió, migráció és terrorizmus, határzár és menekülttábor, melyeket így együtt most ágyaznak filmes történetbe először.
Lehetne ütős is e kevercs, de nem az. Látomásnak is hervasztó. Mert leletet felvenni bajról lehet úgy is, mint az 1945-ben. Látjuk abban is – sőt ott igazán –, hogy nagy a baj a többségi társadalommal. És Török Ferenc alkotásában is ítélet érkezik a megszokott, valójában bűnös életforma miatt. De a cselekményben nincs üresjárat és felesleges mellékszál, az arcjátékok és a szimbólumok meg együtt építik a kompozíciót úgy, hogy a végére valamiféle teljességet élünk át.
Itt mindezek hiányát szenvedjük el. Van egyrészt a kelet-európai nyomorúság a nyolcvanas évek magyar szerzői filmeseinek depressziós modorában, aztán jönnek az amerikaias akciófilm-részletek, autós üldözéstől a kommandós tűzpárbajig, meg a misztikus-mátrixos szál, a hirtelen lebegni képes szíriai migránsfiúval. Mindez összevissza, borzasztó sok pénzért előállítva. Pedig nem kéne minekünk, hogy a migrációt, a döglődő európaiságot vagy akár a magyar valóságot csakis a mi világnézetünk szerint értelmezze az egyébként kiváló Mundruczó Kornél rendező. Erre jó az alkotói szabadság – és maga a szabadság – ami mégiscsak itt, ebben a vén Európában sarjadt ki valamikor a barbárság szikkadt talajából. Nem kis részt éppen abból a könyvből, amit itt is látunk bárgyú hittérítők kezében, meg a főhős, Stern doktor cinikus, lesajnáló emlegetésében.
2017. 06.23. (XXI/25)
