hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A lei napja

2016. 05. 07.
Május elseje hosszú ideje a munka ünnepeként él a köztudatban. A kezdeményezés Chicagóból indult el, még az 1800-as évek végén, amikor a rendőrök tüzet nyitottak a város sztrájkoló munkásaira. Azóta már az egész világon megünneplik. Azonban ez a nap egy sokkal ősibb szokásnak is az ünnepnapja, amely szintén az Egyesült Államokból ered – május elseje ugyanis a lei, azaz a Hawaiiról elterjedt virágkoszorú napja is.

A Csendes-óceánon fekvő, 2400 kilométer hosszan elterülő Hawaii-szigetcsoport 1959-ben lett az Egyesült Államok ötvenedik tagállama. Az ősi polinéz kultúrában (Hawaii őslakosai polinézek voltak) a lei a mindennapi viselet része volt – Hawaiin később rangot és pozíciót volt hivatva jelezni. Ma a hawaiiak a szeretetük kifejezéseként adják a hozzájuk látogatóknak, mindemellett pedig a tiszteletüket vagy a barátságukat is ily módon nyilvánítják ki egymás felé. Ma esküvőkön, ballagáson, szalagavatón akasztják egymás nyakába a füzéreket.

A füzérek szinte bármilyen anyagból készülhetnek, de legtöbbször virágokból, levelekből, gyümölcsökből, termésekből áll egy-egy ilyen remekmű. A legszívesebben használt virágok a tubarózsa, orchidea, szegfű, illetve a páfrány, valamint egy úgynevezett ti-levél, ami egy Hawaiin őshonos örökzöld fának a levele.

Ezt a világhírű hawaii hula táncosok használják előszeretettel saját virágkoszorúik elkészítéséhez.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!