Egy ötgyermekes amerikai család, akik rendszeresen adakoznak egy segélyszervezetnek, éppen együtt nézte a tévében az általuk támogatott szervezet reklámfilmjét, amikor a legkisebb gyerek, egy nyolcéves kisfiú egyszercsak felpattant és kiszaladt. Hamarosan a malacperselyével a hóna alatt tért vissza: „Felkészültem” – jelentette be. „No és mire?” – kérdezték a szülei. „Hát hogy pénzt küldjek azoknak a gyerekeknek, akiket a tévében látok” – válaszolta öntudatosan a kisfiú. A tévében olyan családokat látott, akik napi egy dollárból élnek, és mérföldeket kell gyalogolniuk azért, hogy ócska műanyag flakonokban tisztítatlan vizet hozhassanak a szeretteiknek, és azt látta, hogy a szülei segíteni szoktak. „Nagyon jó volt látni ezt a hozzáállást – mondta el a fiú anyukája. – Megható, amikor egy nyolcéves gyerek jószívű, és tenni akar valamit a rászorultakért. Ezen felbuzdulva a férjem és én az adományokon túl önkéntesként is csatlakoztunk a segélyszervezethez.” A gyerekek nagyon is megfigyelik a körülöttük élő felnőtteket, és magukba szívják azt a mintát, amit a szüleiktől látnak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ha a családtagok, különösen a szülők életmódjukká teszik az adakozást, a gyerekek is kedvesen és nagylelkűen reagálnak a körülöttük történő eseményekre – olvashatjuk a foxnews.com weboldalán.
A haiti földrengést bemutató híradás után egy kaliforniai kislány megkérte a barátnőit, hogy eszükbe ne jusson ajándékot hozni a születésnapi partijára, adakozzanak inkább a földrengés károsultjainak. Egy csapat alabamai diák azért árusított házilag elkészített karácsonyi lapokat, hogy az árából egy nyolcéves ruandai fiúnak vehessenek egy kecskét. Gyerekek, akik a Katrina hurrikán után adományban részesültek, úgy hálálták ezt meg, hogy kevés kis pénzüket összegyűjtötték, hogy elküldjék a világ más táján élő, náluk rosszabb körülmények között élő gyerekeknek.
Meglehet, ez a jelenség nehezen érthető egy olyan gyerek számára, aki a kedvenc játékához közeledő játszótársát megsemmisítő hisztivel tartja távol, de a szülői példaadás itt is segíthet. Talán meglepő, de nem tudjuk becsapni őket, a gyerekeknek ugyanis van egy titokzatos képességük arra, hogy rájöjjenek, ha valamit álszentségből csinálunk. És nemcsak azt figyelik, hogy a pénzzel hogyan bánunk, hanem azt is, mihez kezdünk időnkkel, és mire használjuk a szavainkat. Nem kerüli el a figyelmüket az sem, ha az adományunkat csak tessék-lássék módjára adjuk oda. Vannak olyan önkéntes munkák, amiket a családunkkal együtt is végezhetünk: étel-osztó sátorban, beszélgetőpartnerként idősek otthonában, felolvasóként beteg gyerekek kórházi ágya mellett. Főzhetünk karácsonyi menüt egy fűtetlen lakásban élő család számára, adhatunk ruhát, élelmiszert, cipősdobozban ajándéktárgyakat. Ezzel a gyerekeinknek is segítünk, hogy később ők is nagylelkűen és örömmel tudjanak adni.
2013. 12. 20. (XVII/51)
