hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mi történik, ha akaratunkat beszorozzuk képességeinkkel?
Interjú Klein Sándor munkapszichológussal

2011. 03. 11.
A miniszterelnök évértékelő beszédében új munkamorált hirdetett, amit a kritikusai azzal kommentáltak, hogy a magyar emberek nagy része akar ugyan dolgozni, de nem tud. Ön szerint mekkora az emberek felelőssége az elhelyezkedésben vagy akár a „munkahelygyártásban”?– Minden ember nagyban felelős a saját sorsáért, de azért ezt a sorsot nagyon sok minden alakítja. Aki putriban nő fel, annak lényegesen nehezebb megszerezni az értékesíthető tudást, mint annak a gyermeknek, akitől a szülei elvárják és lehetővé is teszik számára, hogy ezt megszerezze. Nem vitás, hogy mindnyájan futópályán vagyunk, de egyrészt különböző képességekkel, másrészt nem ugyanonnan indulunk. Ha valaki azt a modellt látja otthon, hogy a szülei dolgoznak, és ha elveszítik a munkájukat, akkor újra erőfeszítéseket tesznek egy állás megszerzésére, akkor felnőttként ő is könnyebben követi ezt a modellt.Milyen javaslatokat tenne a hogyanra, ha ön lenne a miniszterelnök tanácsadója?– Szerencsére nem vagyok ebben a helyzetben, de ha mégis engem kérdeznének, én az alulról építkező, kis projektek híve vagyok. Világszerte sok nagy projektet láttam összeomlani, sok komoly pénzt láttam kidobni az ablakon jól hangzó óriásprojektekre. Ma könnyebb milliárdokat kapni egy projektre, mint pár tízezer forintot valamilyen értelmes dologra. Pedig igazán értelmes dolgok csak alulról építkezve jönnek létre. Legalábbis a pedagógiában biztos, hogy így van. Mert a lovat le lehet vezetni erőszakkal is a patakhoz, de ha nem szomjas, akkor nem fog inni. A nagy projektek, akármennyi pénzt is adunk rá, látványos felfutás után többnyire elhalnak, míg a gyökerekből táplálkozó lassú építkezésből kinő valami. E tekintetben a gyereknevelés is ilyen alulról építkezés? Hiszen gyermekeink egyben a következő munkaképes generáció is… – Való igaz, hogy már gyermekkorban kell kezdeni a helyes hozzáállást. Hiszen a képességek, így a munkaképesség kibontakozására is jelentős a környezet hatása, mind a családi, mind az iskolai környezeté. Vegyük előbb a családi környezetet. Nagyszerű dolog, ha valakinek szerencséje van, és olyan szülőkkel áldotta meg a sors, akik igyekeznek meggyújtani benne az érdeklődés szikráját. Lehet ez egy nagynéni, egy ismerős is, aki megtalálja a hangot a gyerekkel, aki segít abban, hogy a gyerekből kijöjjön mindaz, ami benne van, hogy elindítsa az olvasás útján, vagy felismerje, hogy a keze milyen ügyes, vagy rájöjjön, hogy ebből a gyerekből színészt kell nevelni. Ez a „valaki” lehet a szülői ház, és lehet az iskola is. És ma azért beszélünk ilyen sokat az iskoláról, mert a szülő is az iskolából fog kijönni. Azt már nagyon nehéz befolyásolni, hogy a mai szülők hogyan neveljék a gyereket, ezt is lehet egy kicsit, de legjobban mégiscsak a leendő szülőket, az iskolákat lehetne befolyásolni. Ezért folyik ádáz vita pillanatnyilag arról, hogy milyen legyen az iskola: szabályozott vagy szabad. Én a magam részéről a szabad iskola híve vagyok, annak az iskolának a híve, amelyikben a tanár megválaszthatja a módszerét. Ha nem bízom a tanárban, akkor elő kell neki írni, hogyan viselkedjen. Az olyan szabad iskola híve vagyok, amelyik minél tágabbra húzza a kereteket, annál több segítséget ad a tanárnak, hogy ezt értelmesen tudja kitölteni. A tanár pedig ezzel a szabadsággal élve segít a diáknak is a választásban, és ha már választott, akkor segít neki abban, hogy komoly teljesítményt tegyen le az asztalra. A tanár legyen minél inkább mentor, serkentse a történéseket. Ne ő próbáljon mindent megszabni, de álljon ott mindig támogatóként a gyerek mellett. Ez újabb nagy problémát érint, hogy ki megy manapság tanárnak. Nyilván van néhány ember, aki abból a lelkesedésből megy, mert szeretne tanítani a gyerekeknek valami jót, őközülük is nagyon sok viszonylag hamar otthagyja ezt a pályát. Sokan azért választják, mert nem tudnak máshova menni. A bizonytalanságuk pedig oda vezet, hogy tekintélyből tanítanak. És a tekintély a tanulás meggyilkolója. Felfedezve, lelkesítően kell tanítani, hogy valóban meggyújtsuk az érdeklődés szikráját a gyermekben. Csak a lényegi tanításnak, csak a lényegi dolgok megtanulásának van igazán értelme. Mert az is tanulás, hogy a tanító néni megmondja, hogy kétszer kettő négy, de egész másfajta tanulás az, hogy a gyerek rájön: a csudába is, tényleg négy. Így lesz igazi, használható tudása. Mert minden, amit csinálunk, az nyomot hagy az emberben.Ön a szívvel-lélekkel végzett munka mibenlétét is kutatja a vállalati szférában.– Rengeteg függ az intézmény vezetőjétől, mert ő képes az intézményt olyan hellyé tenni, ahova érdemes bemenni, és ahova nem. Ha „örömteli szervezetben” dolgozik az ember, akkor ott általában kevesebb a hiányzások száma, nagyobb a teljesítmény, kevésbé betegednek meg a dolgozók, mindenféle pozitív dolog fakad abból, hogyha a dolgozó jól érzi magát ott, ahol dolgozik. Ez nem automatizmus azért, hiszen mindenki látott már olyan fizikai munkást, aki nagyon jól érezte magát az út szélén falatozva, de nem dolgozott éppen. Egy jó vezetőnek két dologra kell odafigyelni. Az egyik a munka, a másik az ember. Mindkettőt túlzásba lehet vinni. Az a vezető, aki csak a teljesítményre figyel oda, menetközben elveszíti az embereket. És emberek nélkül csak olyan munkát lehet végezni, ami teljesen mechanikus, mert azt lehet ellenőrizni minden részletében. De ha egy munka egy kicsit is kreatív, akkor azt nem lehet minden részletében ellenőrizni, azt már csak olyan emberek tudják csinálni, akik maguk is involválódtak, akik benne vannak szívvel-lélekkel ebben a munkában. Van olyan vezető is, aki csak az embereire figyel oda és a teljesítményre nem, ez pedig a versenyszférában nagyon hamar a szervezet csődjéhez vezet. Sok közepes tehetségű ember is képes átlagon felül teljesíteni, ha egy hatékony szervezet, egy jól működő csapat tagja. Ha jól vannak összeválogatva az emberek, ha nem csak egyfajta, nem csak egy irányultságú emberek kerülnek össze. Minden munkához kell egy ötletember, kell valaki, aki lelkesen nekiindul, kell valaki, aki ezt folytatja, és aki befejezi a munkát. Kell valaki, aki az ötletet esetleg lehozza a földre. Tehát különböző csapattagtípusokra van szükség egy adott munka hatékony elvégzéséhez, ha a feladat elég komplex. És egy csoportból akkor lesz team, akkor lesz csapat, ha az emberek a saját szakmájukon kívül megtanulják, hogyan lehet együttműködni. Mert az együttműködést is tanulni kell, oda kell figyelni a másikra, amikor beszél. Sőt úgy kell megszólalni, hogy a másik odafigyeljen rám, legyen annak súlya, ha valamit súllyal szeretnék kimondani. Visszatérve az ideális környezetre, mit tart még égető problémának?– Tudjuk, hogy ma nagyon-nagyon sok gyerek nemhogy nem az ideális környezetben nő fel, hanem rettenetesen hátrányos helyzetben. Ez nem méltó egy európai országhoz, hogy gyerekek tömegei éhesen menjenek iskolába. Addig, amíg ez így van, mindenekelőtt azzal kell törődni, hogy a gyerek ha éhesen megy az iskolába, akkor kapjon enni. Nem érdemes számítógépekkel, meg internetkapcsolattal foglalkozni, amíg a gyerek éhes. Enni kell neki adni. Jártam egy olyan chicagói iskolában, ahol a környéken minden épület le volt égetve. Az igazgató elmagyarázta, hogy mikor először idejött, látta, hogy a gyerekek éhesek. Megszervezte, hogy éppen lejárt szavatosságú élelmiszereket adjanak nekik a környező áruházak, télire pedig cipőket szerzett nekik. A folyosón ágyakat helyezett el, hogy aki álmos, kialudhassa magát. Ezután meglepő dolog történt: a szülők bejöttek, és kifestették az iskolaépületet, és utána azt nem gyújtották föl, mint a környéket, mert ők hozták rendbe. Fontos, hogy az iskola beágyazódjon a környező társadalomba, és a legalapvetőbb szükségletekkel is foglalkozzon. Az egyik legismertebb humanisztikus pszichológus, Maslow azt mondja: amíg éhesek vagyunk, addig nem szabad ennél magasztosabb szükségletekkel törődni, először adjunk valamit a gyomornak.Vannak biztató történetek, amikor megváltozott munkaképességű emberek, nem a rokkantnyugdíjra várnak, hanem életmódot váltanak, és ha senki nem foglalkoztajta őket, ők találják meg, hogyan tudnak érvényesülni.– Arányaiban nézve nagyon kevés ilyen eset van. A teljesítményhez, a sikeres munkához nem elég a tehetség, ha nincs motiváció, azaz cselekvésre törekvés. A teljesítmény ugyanis a motiváció és a képességek szorzata. Hogyha irtóra motivált vagyok, de semmihez se értek, abból nem lesz semmi, és ez fordítva is igaz. Tehát szükség van a tudás, a képességek fejlesztésére, de legalább ennyire szükség van a motiváció fejlesztésére is, hogy gyerekben és felnőttben egyaránt legyen akarat valamit elérni, valamit adni a családjának, a szűkebb, tágabb közösségének, az emberiségnek. Lehet, hogy nem annyira divatos ma, de az élet mégiscsak arról szól, hogy ha adok valamit, akkor lesz nekem is több.

A túró rudi névadója

„1966-tól tanítottam a BME-n, ahol professzorom, Lackó Mihály vezetőképző előadásokat is tartott. Többek között beszélt a reklámpszichológiáról, ami akkor itthon szinte egyáltalán nem létezett. Az alkalmazott pszichológia a XIX–XX. század váltása idején tulajdonképpen a reklám­pszichológiával kez­dődött. Egy ilyen előadás alkalmával felállt valaki, aki éppen a Szovjetunióból tért haza, ahol látott egy csokoládéval bevont túrós terméket. El is kezdődött a hazai gyártása, de sem neve, sem csomagolása nem volt. A professzorom elvállalta a reklámkampány megtervezését, és nekem mint gyakornokának adta tovább a feladatot. Én mindjárt tudtam, hogy egy túróból készült rúdnak csak Túró Rudi lehet a neve. A pöttyös dizájn pedig két hallgatóm munkája volt. A Hírlapkiadó Vállalat reklámosztályá­nak a vezetője levélben közölte, hogy »fenti erkölcstelen elnevezésű termékük reklámozását a kiadásunkban megjelenő hírlapokban nem engedélyezem«. A Túró Rudi csomagolása már ki volt nyomva tízezres példányban, úgyhogy megakadályozni már nem tudták a piacra dobását, de valóban nagyon megnehezítették a reklámkampányt, az én karrierem a reklámszakmában pedig ezzel véget is ért.”

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!