hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hajdúszoboszló: a természet patikája

2010. 06. 25.
Az Alföld északi részén a Dél-Hajdúság tájegység területén fekszik Hajdúszoboszló. A város környékén három jellegzetes táj - a Hortobágy, a Hajdúhát, valamint Sárrét-Berettyó vidéke - találkozik. Napjainkban hazánk egyik leglátogatottabb kelet-magyarországi fürdővárosa, amely méltán érdemelte ki a megtisztelő „természet patikája”, a „strandolók paradicsoma” vagy a „reu­mások Mekkája” jelzőket is.

„Szoboszló az én képeskönyvem, örökösen nézegetem, olvasgatom: jól esik belé merülni, abban gyönyörködni, vigasztalódni, tanulni belőle” – írta Szép Ernő egykor. És valóban, aki ide ellátogat, hasonlóképpen fog gondolkodni róla ma is: a régi értékek mellett a 21. századhoz méltó szolgáltatásokat is kínál a város, mind a pihenni, mind a gyógyulni vágyóknak.
Fürdés előtt fedezzük fel a várost! A szépen rendezett parkos, virágos utcákon egymást érik az apartmanházak, az üdülőszállók, amelyek többsége saját fürdőrészleggel is rendelkezik. A sétálóutcán a kávézók, éttermek sokasága esténként benépesül, hogy hamisítatlan fürdővárosi hangulatot kölcsönözzön a környéknek. De nem volt ez mindig így: a Bocskai Múzeumban megtudjuk, hogy a tatárok pusztítása után elnéptelenedett település Bocskai István erdélyi fejedelemnek köszönheti „újjászületését”. Láthatunk itt egyebek között pásztorszűröket, díszes kovácsoltvasat, de megismerkedhetünk a városban ma is alkotó, húsznál is több népművész munkáival. A múzeum udvarán található a környéken egyedülálló látványosságnak számító mezőgazdasági történeti kiállítás, mely a 19–20. század fordulójának technikai eszközeit vonultatja fel.
A református templom melletti nádfedeles Fazekas házban folyamatosan újuló, mégis évszázadokat átölelő, élő népművészeti kiállítással találkozunk. Itt található Fazekas Istvánnak, a népművészet mesterének és a híres alföldi fekete kerámia újjáélesztőjének alkotóműhelye.
Érdekes nevezetesség a Rácz Zoltán építész által fából, kőből épült, jurtaszerű Harangház, ahol megkocogtathatjuk a hatalmas világharangot, és különleges haranggyűjtemény csodálható meg. A művészi kivitelű mintegy félszáz harang különleges alumíniumötvözetből készült. A „békeharangok” a zengő-csengő hangzásukat a köpenyükbe hasított különböző réseknek köszönhetik. A világszabadalomként jegyzett műalkotások szépségét növeli a környezetükben kialakított park, a kis tó és a sziklakert. A  Szent István park által átölelt környéken a százéves tölgyfák árnyékában pihenve énekesmadarak százait hallgathatjuk.
A Kisbikának mondott épület nemcsak szálloda és vendéglátóhely volt 1871-ben, de a város kulturális életének egyik központja is lett. Az 1960-es években volt Délibáb presszó, sokáig „Bástyának” nevezték, és nevezik még a mai napig is, bár 2005-ös felújítása óta a „Nelson” névre hallgat.
Szoboszló élete 1925-ben változott meg gyökeresen, amikor egy kútfúrás során olaj vagy gáz helyett „csupán” termálvíz tört fel mintegy 1090 méter mélyből. Ehhez a „forró arany”-hoz, a különös illatú, barnás színű, páratlan összetételű gyógyvízhez elkezdődött aztán a zarándoklat, hiszen mindenféle ízületi bántalmakban szenvedő, derékfájós embereknek okozott csodás megkönnyebbülést.
1927 óta vált húzóágazattá a gyógyfürdő, melynek köszönhetően gyors fejlődésnek indult a település. A Hungarospa Gyógyfürdő mára Európa legnagyobb fürdőkomplexumának számít. A harminchektáros parkban elterülő strand huszonnyolc medencéje kivétel nélkül nagy népszerűségnek örvend, melyek közül minden korosztályra gondoltak, s ahova kontinensünk legtávolabbi vidékeiről is érkeznek.
A kiváló gyógyhatás a termálvíz összetevőinek (jód, bróm, konyhasó, hidrogén-karbonát, bitumen és az ehhez kötődő ösztrogén; a titán, réz, cink, ezüst, bárium, vanádium és ólom formájában megjelenő nyom­elemek stb.) köszönhető. Orvosilag is bizonyított, hogy áldásos hatása sokféle betegség esetében érvényesül. A gyógyfürdőben szakorvosi felügyelet mellett alkalmazzák a legkorszerűbb, mintegy negyvenféle különböző gyógyászati technikát. 
Az óriási strand igazi slágere a pálmafákkal övezett „mediterrán tengerpart”, mely Közép-Európa legnagyobb épített strandmedencéje. A kristálytiszta, mindig hullámzó vizű óriásmedence homokos partján „partra vont” kalózhajó és hófehér világítótorony nyújt egyedülálló látványt. A strand területén belül található az Aquapark, itt kilencféle óriáscsúszdát kínálnak (négypályás versenycsúszda, kamikáze, hidrocsúszda, fekete lyuk, őrült folyam, óriás csúszda, Niagara, big hole, twister), melyek összhossza meghaladja az egy kilométert.
A kicsik pancsolóiban vízilovak, fókák, teknősök is vannak (persze nem élők, de egy kis medencében igazi teknősök is úszkálnak). A gyerekvilág kis csúszdáinak medencéjében még életnagyságú elefánt is fürdőzik a borjával. A sportolási lehetőségek sokasága mellett csónakázótó, kempingek is színesítik a tájképet.
A nyári szezonban gazdag az egyéb kiegészítő programkínálat is, de ha több napra jövünk, érdemes átruccanni Debrecenbe, a virágkarneválok, múzeumok, egyetemek híres városába. Természetesen az egzotikus magyar pusztát, a „dicső rónaságot” sem hagyhatjuk ki: a végtelen Hortobágyon tett sétakocsikázás vagy akár lovaglás páratlan élménye közben akár még délibábot is láthatunk.
A tájjellegű ételek különleges íz-világa is kihagyhatatlan: a hajdúsági orjaleves vagy a marhahúsból, zöldségekből és a burgonyából készült gulyásleves. Előételnek a hortobágyi húsos palacsinta dukál, míg főételnek a debreceni töltött káposztát, a hortobágyi pecsenyét és a változatos módon készített pulykahúsokat kínálják. Igazi specialitásnak számítanak a szabadtűzön, bográcsban főzött pásztor­étkek: a slambuc és a birkapörkölt, melyhez a száraz alföldi borok bő választékát ajánlják.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!