hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hűsölés vagy meghűlés

2009. 07. 25.
Évente 80 ezer klímát szereltetnek fel a hazánkban élő családok. Közülük sajnos sokan dőlnek be a hipermarketek által kínált „fergeteges” akcióknak, így végül nem az igényeiknek megfelelő klímát vásárolják meg, hanem általában a szükségesnél kisebb teljesítményű berendezéssel térnek haza. Érdemes ezért olyan szakcéghez fordulni, amelyik felméri az adottságokat, és valóban a megfelelő klímát ajánlja ügyfeleinek.

Egy 35-45 négyzetméteres lakás klimatizációját magabiztosan elvégző split készülék már százezer forint körüli összegért megvehető, természetesen cirka ötvenezer forintos szerelési költséggel még számolnunk kell. Akár negyvenszázalékos energiamegtakarítást is elkönyvelhetünk, ha úgynevezett inverteres klímát választunk, amely folyamatos működésével a körülményekhez igazodva tartja fent a kívánt hőmérsékletet. Ezek a készülékek a fenti lakásméret esetén negyven százalékkal jelentenek nagyobb kiadást, bár hosszú távon megtérülő befektetésnek bizonyulhatnak.
Fontos szempont az általunk választott berendezés zajszintjéről való előzetes tájékozódás, feltéve, hogy szeretnénk megőrizni a jó kapcsolatot szomszédainkkal, és nem szándékozunk zajbírságot fizetni. Semmiképpen se engedjük magunkat megtéveszteni azokkal a különböző marketingtrükkökkel, amelyek „rendkívül csendes készüléket” ígérnek a vásárlóknak bagatell összegért.
Mivel a légkondícionáló berendezés nem a kinti levegőt fújja be, hanem a bentit forgatja, szűri, ezért különböző vírusoknak, baktériumoknak kiváló telephelyet tud biztosítani. Az egészség megőrzése érdekében a berendezéseket szűrőrendszerrel látják el, amely meggátolja, hogy a kórokozók, penészgombák visszajussanak a légtérbe. A szűrők cseréje ezért elkerülhetetlen, de nem árt a készüléket évente szakemberrel karbantartatni. Ennek költsége körülbelül 8-12 ezer forint, amely tartalmazza a hőcserélők tisztítását, az esetleges gombamentesítést és a nyomásellenőrzést, melynél a klímás megméri, hogy megfelelő mennyiségű gáz található-e a készülékben. De klímamestert kell hívnunk akkor is, ha a klíma nem megfelelően működik, vagy rendkívül kellemetlen szagot áraszt.
Sokan nem tudják, hogy 6-7 fokos hőmérséklet-különbséghez szervezetünk még tud alkalmazkodni, de annál nagyobb klímaváltozásra megfázással, gyengélkedéssel reagál. Éppen ezért a reumatikus és légúti panaszok elkerülése érdekében sosem szabad a hideg levegőáram útjába ülni, sőt hasznos azt olyan irányba terelni, ahol nem tartózkodunk. Nagyszerű és gyors megoldást jelenthet erre a problémára is egy mobil- klíma, mely különböző helyiségekbe tetszés szerint, könnyedén áttolható. A mobilklíma előnye, hogy megvásárlás (hetvenezer forinttól) után azonnal használható, így nem jár pluszköltséggel a beüzemelése. Csupán annyi feladatunk van, hogy a meleg levegőt – kondenzvizet – elvezető csövet az ablakon vagy faláttörésen keresztül kivezessük. Hátránya, hogy működése közben lényegesen magasabb zajszintet generál, mint egy rögzített klíma. A mobilklíma porszűrőjét is rendszeresen kell tisztítani, a pollenszűrőt pedig nemcsak egészségünk megőrzése érdekében, hanem a garancia fennmaradásához is érdemes lecserélni.
A legszerencsésebbek olyan házban élnek, ahol nincs szükségük hűtésre, mert kiváló szigeteléssel, árnyékolástechnikával felszerelt az otthonuk. Nagy előnyt jelenthet, ha az erkély és az ablakok fölé árnyékolót, napellenzőt szerelünk. Egy jól megválasztott, megfelelő árnyékolástechnikával ellátott lakásban akár tíz fokkal hűvösebb lehet a levegő, mely által nemcsak energiát takaríthatunk meg, hanem környezetünket is védhetjük.
Akár dugóban araszolunk, akár hosszabb útra indulunk, a kánikulában határtalan előnyt jelenthet, ha az autónkat is kellemes, hűvös levegő járhatja át. Új autó vásárlásakor tanácsos klímáról is gondoskodni, mert utólag borsos árat kell érte fizetni. Ára gépjárműtípustól függő, a legelterjedtebb modellekbe százötven-kétszázezer forintért szerezhetjük be a hűtőmasinát (garanciával, bontóból), melyhez még a beszerelési költséggel kell számolnunk (hetvenezer forinttól). A megfelelő működéshez minden héten legalább egyszer be kell kapcsolni a berendezést, akár csak egy rövid időre is. Ha a készülék működésében rendellenességet tapasztalunk, szakember segítségét kell kérni. Ezt a klímatípust is minden tavasszal gombátlanítani, baktériummentesíteni kell, mely nagyjából egy órát vesz igénybe. Ennek költsége hétezerötszáz forinttól kez­dődik. A szellőzőrendszer pollenszűrőjét tízezer kilométerenként praktikus cserélni. Fontos megjegyezni, hogy az autóklíma használata közben a levegőt nem szabad a testre irányítani, mert a levegő akár két fok hőmérsékletű is lehet, és elővigyázatlanságunk meghűléshez vezethet.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!