Az olvasók körében népszerű lett a nyers stílusú "szingliirodalom"
"Van egy erős nyomás, hogy meg kell felelni ennek a magazinos nőképnek, ez ma az ideál, akkor vagy jó csaj, ha jó cuccokban jársz, ha van egy széles vállú pasid, és alattad egy jó kis céges autó" – vallja művének hősnőjéről Rácz Zsuzsa, az Állítsátok meg Terézanyut cím? hazai bestseller szerzője egyik interjújában. Hozzáteszi: sajnos ő nem annyira vagány, mint akit a sorokban megformázott. A könyv ötvenezer eladott példányszámot tudhat maga mögött, ami a mai könyvpiacon magasan kiugró sikernek számít, jóllehet nem úttörő a maga m?fajában.
Idén júliusban jelent meg az első magyar tiniregénynek titulált Apám beájulna cím? könyv, amely fergeteges kritikákkal mint hátszéllel mára megélte nyolcadik kiadását. Közben a Thália Színház
– amely előszeretettel karol fel ilyesfajta témákat – szerződést írt alá a szerzővel, hogy a darabból hamarosan musical is készüljön, és állítólag Sas Tamás rendező is azon van, hogy a történetet filmvászonra vigye. Ha azt nézzük, egy tökéletes sikersztorival állunk szemben. A könyv stílusára és szerkezetére nézve sokban hasonlít Rácz Zsuzsa bestsellerére, amely pedig a szintén nagy siker? Bridget Jones naplója hazai változatának számít. A könyvek naplószerűek, rövid, praktikus fejezetekre bomlanak, szókimondók, helyenként durván közönségesek, és mindegyik történet mögött egy-egy igazán úgymond mainak, belevalónak megírt nő áll. Így van ez a színpadra szánt sikertiniregény esetében is, ahol már az első oldalakon szembesül az olvasó a középiskolás főhősnő azon dilemmájával, hogy vajon az ő apja melyik barátnőjét képzelné el szívesen az ágyában, és ő maga melyik barátnője apjának mondana szívesen igent, ha az mondjuk kérne tőle valamit
Sikerkönyvnek számítanak még a televízióból ismert médiaszemélyiségek "sztorizós" könyvei, illetve az úgynevezett praktikus könyvek – hogyan bétézzünk, hogyan tapétázzunk, diétázzunk –, a gyerekek körében pedig továbbra is a varázslókönyvek állnak a lista élén.
A témában érintett szakemberek a jelenséget az irodalom látványos felhígulásának, az olvasási szokások radikális változásának írják le, amit ki innen, ki onnan igyekszik megfejteni, és ha lehet, orvosolni.
Az olvasási szokások megváltozása természetesen a legszorosabban a televízió megjelenésével függ össze – mondta el érdeklődésünkre Nagy Attila olvasásszociológus. A szabadidő felhasználásából a képernyő egyre nagyobb szeletet hasít le, amit az a felmérés is látványosan igazol, miszerint 1985-ben a 15-17 éves fiúk átlagosan napi 39 percet töltöttek olvasással – amiben benne volt a tévéújságtól kezdve a regényig minden –, míg 2001-re ez az alig több mint fél óra 13 percre zsugorodott. Rengeteg hasonló felmérés készül folyamatosan, melyek egytől egyig azt mutatják, hogy egyre kevesebben és egyre kevesebbet olvasnak, és amit forgatnak, az egyre kevésbé irodalmi. Ez a mutató azonban nem minden társadalmi rétegnél egyformán meredek: az iskolázottabb rétegek még mindig viszonylag rendszeresen olvasnak, és ezekben a családokban lényegesen nagyobb az esély arra, hogy a gyerekek is a látott mintát fogják követni.
Azt azonban, hogy mit fognak olvasni azok, akik még olvasnak, nagyban befolyásolja az aktuális könyvpiac, amely egy élő-eleven piac lévén, folyamatosan az igény felé formálódik.
A rendszervál-tás előtt leginkább azért olvastak az emberek, mert a könyvek allegóriákban mondták el mindazt, amiről akkor másképp nem lehetett beszélni – mondja Nagy Attila. Azután megérkezett a szabadság, és a könyvesstandokat beborították az addig tiltott gyümölcsök, a horror, a pornó, az ezoterika stb. Mindeközben a magas irodalom elveszítette addigi titkos beszédfunkcióját, amitől maguk az írók is átmenetileg zavarba jöttek, hogy most mit is írjanak a közönségnek ezután.
Talán a tradícióknak, az értelmiségi szokásoknak köszönhető, hogy a felmérések szerint a magyar társadalom nem dobta ki olyan nagy ívben a szépirodalmat, mint ahogy az Nyugat-Európában már korábban megtörtént. Például Esterházy Péter vagy Márai Sándor sikerkönyvei is azt mutatják, hogy ha csöndesen is, de él még az igény a szépirodalomra.
A könyvpiac nagyobbik felét azonban az úgynevezett könnyen-gyorsan fogyasztható könyvek terítik be. A televíziós társadalom a gyors információkhoz szokott – állítja az olvasásszociológus. Gyors vágások, pergő képek, folyamatos akció. Ebből adódóan a könyveknek is ilyet, ehhez hasonlót kell produkálniuk, hogy felvehessék a versenyt a tévével. A mai olvasóknak jellemzően nincs türelmük ahhoz, hogy szavakkal fessék nekik a naplementét, helyette: a nap lement és kész, este van.
A mai sikerkönyvek körüli nőcentrikusság leginkább azzal magyarázható – a szakember szerint –, hogy a nemzetközi és hazai mérések is azt igazolják, hogy a nők többet és többfélét olvasnak, mint a férfiak. Így az olvasóközönség nagyobb szeletét képviselő nőket azzal a legkönnyebb kiszolgálni, ha magukról olvashatnak, sőt, mivel a női szerzők felé is gyakran nagyobb a bizalmuk, előfordul, hogy férfi szerzők női álnéven kénytelenek írni a nagyobb siker reményében.
A huszonegyedik század küszöbén élő gyerekekről és ifjúságról már egyértelműen elmondható, hogy részben a televízió neveli őket. Míg régen a felnőttek titkai – úgymint válás, halál, szexualitás – könyvekbe voltak zárva, most a televízión keresztül ezek az információk szinte akadály nélkül lépnek be a gyerekek életébe. Ha pedig a képernyő ilyen titkokat tud adni, a könyveknek is fel kellett venniük a versenyt. A mai gyerekeknek hamar elegük van a tiszta racionalitásból, folyamatosan nő a transzcendens iránti igényük, ami azonban ennek a korosztálynak már a befelé fordulására is rámutat. Külön probléma a mai gyerekkönyvek végtelenül egyszer? szóhasználata, előadásmódja, ami ha alkalmazkodik is a gyerekek gyenge szövegértéséhez, annak későbbi orvoslását nem szolgálja, sőt.
Az olvasásszociológus szerint az irodalomtanítást is még jóval közelebb lehetne hozni a gyerekek világához, több irodalomtörténettel, hazai klasszikusokkal, és szerinte nem volna feltétlenül indokolt a tízévesekkel Dantét és Homéroszt olvastatni.
Az biztos, hogy a képernyőkultúra a jövőben sem fogja visszaengedni a könyveket régi trónjukra, és az is valószínűnek látszik, hogy az olvasók a jövőben sem fognak tömegével klasszikusokat fogyasztani, ezért inkább a képernyőnek kellene nagyobb részt vállalnia az irodalomközvetítés területén, hátha esetleg, kedvet merítve a "békebeli hangulatból", a készülék elől átsétálunk a könyvespolc elé.
Bezzeg a finnek
2002. 11. 29. (VI/48)
