Az agyag különös anyag. Kun Éva tud bánni vele. Talán az sem elfogult, aki a
legjobbnak tartja a hazai keramikusok között. Mindenesetre élvonalbeli művésznek számít
a szakmában, ahová elsősorban mesterségbeli tudása emeli – bár Kun Éva iparművészete
már-már a képzőművészet határait feszegeti.
A laikus szemlélődő számára a patchwork-szerűen, többféle különleges felületből
bonyolultan összeálló szobrok, domborművek az agyagművesség virtuózaként mutatják
be a művészt. A technikára, amit most kiállított tárgyainak mindegyikén használ, a
80-as évek elején bukkant rá a szakirodalomban. Azóta már tanítványok serege érez
ösztönzést elsajátítására. A "raku" keletről, Japánból származik, és
jelentése valami olyasmi, hogy az is élvezi, aki készíti, és az is, aki használja. A
titka a második, mázzal történő égetés után a "lefojtásban" van, amikor az
ezer fokra felforrósodott mázas kerámiát fűrészporral vagy homokkal elzárják az
oxigéntől. Ilyenkor a máz kiszámíthatatlan dolgokat produkálhat, de éppen ez az
esetlegesség adja a dolog szépségét, izgalmát; hiszen így az alkotásban nagy
szerephez jut a véletlen.
Kun Éva fiatalos, fáradhatatlan, mindig újítani kész alkotókedvéről tanúskodnak
színes, változatos munkái, melyeket az Újszeceszszió Galériában tekinthetnek meg az
érdeklődők.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »