hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ki lesz az áldozat
Sportpolitika

2021. 10. 22.
Az Ifjúsági és Sportminisztériumban olyan tervezet készül, amely tönkre teheti nagy múltú klubjaink legtöbbjét. Egy tollvonással a minisztériumhoz került több állami tulajdonú pálya. A piaci szemlélet a minisztérium felfogásában úgy jelenik meg, hogy a klubok saját pályájukért bérleti díjat fognak fizetni, ám nem kedvezményeset, hanem piaci szintűt. Ez azt jelenti, hogy ezeket a koncertek bérleti díjaihoz fogják viszonyítani. Az illetékes államtitkár tisztában van azzal, hogy ez a klubokat végveszélybe sodorhatja.

Úgy tűnik, az FTC ez elől a rendszer elől futva hullott Torgyán úr kötényébe. Ugyanis amíg a Ferencváros egy évben állami támogatásként 600 millió forintot kap – az egész magyar labdarúgó-utánpótlás mindöszsze 900-at, s ebből jócskán jut a fent említett labdarúgó klubnak is –, addig a többiek semmit. A pályák bérleti díja szempontjából külön érdekesség az Újpest pályája, amelyet még a háború előtt épített a klub. Az államosítás óta az állam mint tulajdonos egy téglát sem tett ehhez hozzá. Ennek ellenére komoly hasznot kíván húzni belőle. A klubok vezetésébe meghívott aktív politikusoknak komoly szerepe lehet a stadionok felújításáért indított versenyfutásban, hiszen egyre gyakrabban hallani a sportminisztérium tájékáról, hogy a rogyadozó építményeket nem érdemes újjáépíteni. Van, aki budapesti szinten csak három stadionról beszél, amiből az egyik a Népstadion. A sportminisztérium embere szerint a menthetetlenekről le kell mondani.
Persze lesz lehetőség privatizációra is. A minisztériumhoz került stadionokat egy holding fogja kezelni, amely a pályát egyéb célú hasznosításra is kijelölheti. Egy biztos: a klubok elvesztették pályáikat. Ezek után értelmezhetővé válik Torgyán úr kijelentése, miszerint "a Fradi-pályát megtartjuk a nép számára."
Ki lesz az áldozat? Vagyis melyik pályát nyilvánítják majd menthetetlennek? Itt előtérbe kerülhetnek a klubok politikai kapcsolatai. (Főleg, hogy emellett a sok fővárosi csapatot is kifogásolja a minisztérium holdudvara.) A Fradi és a Kispest immár kisgazda csapatok. A Vasasnak most jól jön a Homo Novus: Mészöly Kálmán, az új politikai hullám bizalmi embere. Ebből a szempontból most már érthetőek Szabó Bence UTE-elnök kétségbeesett törekvései, hogy klubjának politikus-támogatót találjon. Talán majd hathatós lehet az UTE-kötődés? Dunai Antal, aki az új minisztérium egyik embere. Deutsch miniszter pedig közismerten MTK-drukker. Úgy tűnik, hogy az új ingatlankezelési koncepció különösen alkalmas a klubok kézben tartására.
A szocializmus éveire jellemző sportpolitika újjáéledését jelzi Orbán Viktor egyik nyilatkozata is, aki szerint a sportminisztérium sikerességének megítélése a labdarúgás felemelésétől függ.
Hogy az állami propaganda egyik hathatós eszköze lesz a jövőben a sport, azt az is jelzi, hogy az eddigieknél nagyobb, 14 milliárdos támogatást kap az idén. Azonban ez így is szakosztályok megszűnését jelentheti az élvonalbeli kluboknál – akár 50 százalékos mértékig is. A pénzt ugyanis elsősorban az olimpiai pontszerző sportágak támogatására fogják fordítani. Ez a pénzelosztás az UTE-nél a szakosztályai felének elvesztését is jelentheti.
Úgy látszik tehát, hogy az Orbán-kormány 50-es évekbeli elődeihez hasonlóan felismerte az élsport közhangulatjavító hatását. De hogy a klubok közül ezt ki éli túl, azt nem lehet tudni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!