Zéró tolerancia
Vélemény
Zéró tolerancia

Forrás: Facebook/Gyöngyösi Márton

2023. 04. 12.
Ha valóban hiszünk abban, hogy az antiszemitizmussal szemben zéró toleranciát kell alkalmazni, mert olyan ősi métely ez, amely belülről fertőzi meg az embert, s a társadalmakat, majd gyűlöletet, haragot, s gyilkos erőszakot szül - akkor nem maradhat politikai következmények nélkül egyetlen antiszemita közbeszéd sem.

Ez Gyöngyösi Mártonnal a legnagyobb probléma.

Ez egy véleménycikk.

Sok mindent lehet magyarázni a zsidólistázós parlamenti felszólaláson: régen volt, nem úgy értette, csöngetéssel zavarták, kiragadták a kontextusból -

az egyszerűen egy antiszemita, náci beszéd volt.

Függetlenül attól, hogy Gyöngyösi valóban gyűlölte-e a zsidókat, vagy csak a politikai szelek fújtak a Jobbik vezényletével éppen ilyen irányba. Ez nyilván a képviselő személyes felelőssége. A politikai felelőssége viszont az, hogy ezt elmondta a “nemzet templomában”. Ott és akkor politikai következményt követelt a magyarság. Nemzeti konszenzus született a Kossuth téren tízezrek előtt, ahol akkor először és utoljára egy színpadon kormány és ellenzék, jobb és bal egyként üzente meg: hogy

ezt már nem engedjük.

De a következmény elmaradt. Nem történt egyértelmű bocsánatkérés, elhatárolódás, korrekció - s aminek következnie kellett volna: lemondás, s a közéletből való távozás.

Nem. Sőt, Gyöngyösi nem sokkal később a budapesti utcákon a világbékét veszélyeztető, s népirtással vádolt cionista összeesküvéssel, s háttérhatalmakkal hergelte közönségét.

Persze, a Jobbik sokat változott. Eltelt 11 év.

Gyöngyösiből pedig a Jobbik elnöke lett.

A gond viszont az, hogy az antiszemitizmusnak továbbra sincs politikai következménye. Nem volt a judapestező Bíró Lászlónál, vagy a karlendítő jobbikos képviselőjelöltnél. Kiálltak mellette az ellenzéki pártok, mert számukra elég volt egy lebukás utáni utólagos bocsánatkérés.

A választópolgárok elsöprő többségének viszont nem.

Ha simán megúszható egyetlen nyájas hangvételű poszttal a holokauszt áldozatainak meggyalázása, s a sírjukon való taposás (merthogy Gyöngyösi a holokauszt-relativizáló beszédeivel ezt tette), akkor ez tényleg egy következmények nélküli ország.

Félreértés ne essék:

sokkal jobb kipában, széderestén látni Gyöngyösit, mint zsidózó tömeg előtt véres szájjal szónokolni.

Hiszek a megbocsátásban, s a változásban is. Nem lennék keresztény, ha nem hinnék.

De a politikában sokkal nagyobb az ember felelőssége.

Mert könnyen fordulhat ismét úgy a történelem szele, hogy megint a gyűlölet, kirekesztés, megbélyegzés, s történelemtagadás jelenti majd a politikai hasznot. S ezt Magyarország csak akkor tudja visszatartani, ha világosan lefekteti azokat a vörös vonalakat, amelyeket

Soha

Senki

Nem léphet át

Következmények nélkül.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!