Vízhiányt és terméshozam-csökkenést okoz a tartós szárazság Európa-szerte
Több helyen vízkorlátozást rendeltek el a csapadékhiány miatt
Vízhiányt és terméshozam-csökkenést okoz a tartós szárazság Európa-szerte

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 08. 04.
Az Európai Unió területének majdnem a felét súlyos aszály sújtja, mely miatt több országban a kormányok rendkívüli intézkedéseket vezetnek be a vízhiány elleni küzdelem érdekében, és több európai országban idén csak csökkent terméshozamra lehet számítani.

A holland kormány bejelentette, hogy hivatalosan is vízhiánnyal kell számolni az országban, és ha az aszály folytatódik, akkor különleges intézkedéseket kell majd bevezetni.

A holland infrastruktúráért felelő miniszter szerint a helyzet olyan súlyos, hogy országos szinten kell majd intézkedéseket hozni, felülírva a regionális vízügyi igazgatóság és a helyi hatóságok döntéseit is.

Bár jelenleg elegendő ivóvíz áll rendelkezésre, mindenki hozzájárulhat a hiány leküzdéséhez”

- mondta Mark Harbers.

A miniszter arra szólította fel a lakosságot, hogy kevesebbet mossák a gépjárműveiket és ne töltsék tele a felfújható úszómedencéiket sem.

Több vízügyi igazgatóság azonban még ennél is tovább ment, és megtiltotta a gazdálkodóknak a szántóföldek öntézését. A kormány különleges szakértő csoportja szerint az ivóvízellátás még nincs veszélyben, de “a következő hetekben ez is bekövetkezhet”, hiszen csapadék augusztus közepéig nem várható az országban.

Horvátországban ivóvízhiány várható

Horvátország déli részén szintén ivóvízhiány alakulhat ki, mivel a karsztos területek édesvíz-ellátottsága jobban függ a helyi csapadékmennyiségtől.

A horvátországi folyók vízállása ugyan alacsonyabb a megszokottnál, és bár még egyelőre nem érték el az abszolút minimumot, de a következő héten sem várható jelentős csapadék.

Isztria megyében már korlátozták a vízfogyasztást és megtiltották a közterületeken és magánterületeken az ivóvízzel öntözést, továbbá a piacok és halpiacok kivételével a közterületek vízzel való tisztítását is. A strandokon nem működnek a zuhanyzók és az autómosóknak is be kellett zárniuk.

Spanyolországban vízkorlátozást vezettek be

A tartós szárazság miatt több spanyol településen is vízkorlátozás van érvényben, mert az ország 317 víztározójában tárolt mennyiség a kapacitás 40,4 százalékán állt július végén, ami 33 százalékkal kevesebb, mint az elmúlt évtized átlaga.

A tartományok közül az északnyugat-spanyolországi Galiciában, a déli Andalúziában és a keleti országrészben fekvő Katalóniában a legkedvezőtlenebb a helyzet. Galicia több településén elzárták a strandok zuhanyozóit, megtiltották az uszodák feltöltését, az utcák locsolását, valamint az autómosást és a kertek öntözését is.

Katalónia 150 településén napi 200 literben határozták meg az engedélyezett vízfogyasztást személyenként, az andalúziai Antequera járásban pedig éjszakai vízkorlátozást rendeltek el, és a térségben élőknek tartálykocsikról osztanak vizet.

A súlyos aszály miatt az idei termés, például az olajbogyó is veszélybe került, mely Spanyolország egyik legfontosabb exporttermékének számít.

Az Európai Bizottság takarékoskodásra szólította fel a tagállamokat

Az Európai Bizottság szerdán arra ösztönözte az uniós tagállamokat, hogy a tisztított települési szennyvizet használják fel az öntözéshez.

Fel kell hagynunk a vízpazarlással, és hatékonyabban kell használnunk ezt az
erőforrást, hogy alkalmazkodni tudjunk az éghajlatváltozáshoz, és biztosítani tudjuk mezőgazdasági ellátásunk biztonságát és fenntarthatóságát”

- mondta Virginijus Sinkevicius, a környezetvédelemért, halászatért és óceánokért felelős uniós biztos.

Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja július közepén közzétett tanulmánya szerint az EU területének 46 százalékát, főként a délnyugat-európai részeket fenyegeti aszály.

A kutatók azt is megállapították, hogy a vízhiány és a nagy hőség miatt Franciaországban, Romániában, Spanyolországban, Portugáliában, Olaszországban, Németországban, Lengyelországban, Szlovéniában, Horvátországban és Magyarországon is csökkeni fog a terméshozam.

A magyarországi aszályhelyzettel részletesebben is foglalkoztunk az e heti lapszámban található írásunkban.

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!