Világhírű német filozófus: a Nyugatnak erkölcsi felelőssége van a fegyvereivel okozott ukrajnai pusztításért
Jürgen Habermas szerint el kéne indítani a béketárgyalásokat
Világhírű német filozófus: a Nyugatnak erkölcsi felelőssége van a fegyvereivel okozott ukrajnai pusztításért

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 02. 16.
Jürgen Habermas szerint a Nyugatnak tárgyalásokra és kölcsönös engedményeken alapuló megállapodásra kellene törekednie, hogy véget érjen az orosz-ukrán háború.

A német filozófus írásában kifejtette, hogy az orosz támadás elleni védekezést fegyverszállításokkal segítő nyugati országok könnyen a szakadék szélén kóborló alvajáró helyzetébe kerülhetnek, hiszen nem határozták meg a támogatás pontos célját.

Tekintettel arra, hogy Kijevre helyezik annak a döntésnek a felelősségét, hogy mikor kell tárgyalást kezdeni a harcok lezárásáról, így előfordulhat, hogy dönteniük kell: magára hagyják Ukrajnát vagy bekapcsolódnak a háborúba.

Habermas szerint a fegyverszállítások céljáról kialakult két "homályos" és egymással versengő meghatározás. Az egyik az, hogy Ukrajna nem veszíthet, a másik pedig az, hogy le kell győzni Oroszországot.

A pontos támogatási cél megjelölésének elmulasztása "végzetes" hiba, hiszen a Nyugat támogatásától is függ, hogy Ukrajna meddig bírja a harcot, és a Nyugat "erkölcsi felelősséget" visel az általa biztosított fegyverekkel okozott pusztításért.

Az egyre modernebb fegyverek szállítása olyan "dinamikát" indított el, amely "észrevétlenül átlendíthet bennünket egy harmadik világháború küszöbén” - írta a német gondolkodó.

Habermas szerint mindez azt mutatja, hogy a Nyugatnak magához kell ragadnia a kezdeményezést. Ugyanakkor egyelőre semmi nem utal arra, hogy Vlagyimir Putyin hajlandó lehet tárgyalni, ráadásul a kelet-ukrajnai területfoglalásokkal Kijev számára elfogadhatatlan helyzetet teremtett.

Ez azonban "talán válasz a nyugati szövetségesek azon hibájára, hogy Oroszországot kezdettől szándékosan homályban hagyta a katonai támogatás célját illetően", hiszen

a kétértelműség nyitva hagyta azt az értelmezési lehetőséget, hogy a Nyugat valódi célja a Kreml számára elfogadhatatlan oroszországi rendszerváltás

- vélekedett Jürgen Habermas.

A filozófus szerint a háború az emberveszteség mellett napról napra több anyagi erőforrást is felemészt, amelyeket nem lehet a végtelenségig pótolni. Ez a tény önmagában is azt jelzi, hogy a Nyugatnak "erősen" törekednie kell a tárgyalások megindítására.

Kompromisszumos megoldást kell találni, amelynek révén Oroszország nem szerez újabb területeket Ukrajnától a háború kitörése előtti állapothoz képest - vagyis Ukrajna nem veszíti el a háborút -, mégis lehetővé válik, hogy "arcvesztés" nélkül zárja le a harcokat - tette hozzá Habermas.

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!