Videón, ahogy rászakad a járókelőkre a belvárosi tetőszerkezet (18+)
Négyen sérültek meg az incidensben
Videón, ahogy rászakad a járókelőkre a belvárosi tetőszerkezet (18+)

Forrás: Facebook/Népszava Online

2022. 06. 27.
Térfigyelő kamera örökítette meg, ahogy a Budapest VI. kerületében található Jókai utcában leomlott egy ház tetőszerkezete. A Népszava által közzétett felvételen jól látható, hogy több járókelő is az épület közelében sétált, amikor a törmelékek lezúdultak. (Megrázó felvétel.)

Öt jármű teljesen kilapult

Homlokzati fal és tetőszerkezeti elemek dőltek az utcára és parkoló autókra Budapest belvárosában hétfő délelőtt. Az MTI úgy tudja, hogy többen megsérültek, sok autó megrongálódott, öt jármű teljesen összelapult.

Kisdi Máté, a Főváros Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: a VI. kerületi, az Aradi és a Jókai utca kereszteződésében található ötszintes épület tetejéről indult el az omlás, amely magával sodorta az alatta lévő erkélyek párkányzatát is, a törmelék a Jókai utcán parkoló gépkocsikra, illetve az úttestre zuhant.

A tűzoltók keresőkutyákkal vizsgálták át a megrongált autókat, de nem találtak bennük senkit, ahogy a megrongálódott lakásokban sem

- tette hozzá a referens.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt közölte, hogy a társhatóságok közreműködésével a területet lezárták.

Néhány hete tűz volt a tetőtérben

Néhány hete tűzeset történt az átalakítás alatt álló Jókai utcai épület tetőterében, amelynek egy része hétfőn az utcára omlott - írta a VI. kerület polgármestere, Soproni Tamás (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) hétfőn közösségi oldalán.

"Néhány hete sajnálatos tűzeset történt az átalakítás alatt álló tetőtérben, ma reggel háromnegyed 10 körül leomlott a tetőszerkezet"

- tette hozzá.

Soproni Tamás jelezte: egyeztetett a társasház közös képviselőjével és minden segítséget megadnak a házban élőknek, amennyiben szükséges, úgy ideiglenes szállást is biztosítanak nekik.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője az MTI-nek azt mondta, az épület lakott volt.

(MTI/Hetek/Népszava Online)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!