Vége a káosznak: kiszabadult a hajómonstrum a Szuezi-csatornából
Több millárd euró kárt okozott az egy hetes zárlat
Vége a káosznak: kiszabadult a hajómonstrum a Szuezi-csatornából

Fotó: Shutterstock/ Puzzlepix

2021. 03. 29.
Kiszabadult hétfőn reggel a Szuezi-csatornát egy hét óta elzáró teherhajó - közölte a Inchape Shipping hajózási szolgáltató cég. A hajók mozgását figyelő honlapok is megerősítették, hogy a 400 méter hosszú, Ever Given hajó több mint 200 ezer tonnás fara megmozdult, valamennyit eltávolodott a parttól.

A monstrumhajó múlt héten ragadt be a Szuezi-csatornába, ahol a globális kereskedelem mintegy 12 százaléka halad át évente, a szállítmányok összértéke pedig több mint ezermilliárd dollár. Naponta körülbelül ötven hajó és 3–9 milliárd dollárnyi áru teszi meg az utat Szuez és Port Szaíd között.

A szuezi forgalom legnagyobb részét kitevő konténerszállítók pedig csak tavaly 5,6 milliárd dollár bevételt jelentettek az egyiptomi Szuezi-csatorna Hatóságnak.Egyes biztosítótársaságok számításai szerint a mostani zárlat hetente 6–9 millárd dollárjába kerül a világkereskedelemnek.

A Szuezi-csatorna Hatóság elnöke hozzátette, hogy még szükségesek bizonyos manőverek a hajó teljes kiszabadításához.

A panamai zászló alatt közlekedő, japán tulajdonú konténerhajó erős szél hatására állt keresztbe egy héttel ezelőtt a csatorna egy szűk szakaszán, és beékelődött.

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!