Závogyán Magdolna az Eiffel Műhelyházban tartott eseményen kiemelte: a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával, Soltész Miklóssal, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával szövetkezve elindítanak egy vallásos könnyűzenei pályázatot, 500 millió forintos keretösszeggel.
Sokan próbálják elhallgattatni közös értékeinket, ne hagyjuk! Kérjük, támogassa a munkánkat: hetek.hu/tamogatas
A támogatás lehetőséget ad rendezvények szervezésére, kistelepüléseken megvalósuló fellépésekre, hangszerek vásárlására vagy orgonafelújításra.
A pályázati lehetőség egy hónapig áll rendelkezésre, azért, hogy január végéig a pályázatokat elbírálhassák, és februárban már megkössék a szerződéseket.
Soltész Miklós államtitkár egyebek mellett arról beszélt, hogy hat éve van módjuk támogatni a dicsőítés misszióját, amiben "mindenkinek megvan a maga szerepe és felelőssége és feladata".
"3660 produkciót, együttest, programot tudtunk az elmúlt hat évben támogatni, ez nagyságrendileg 3 milliárd forintot jelent"
- mondta, hozzátéve, hogy még ennél is jóval nagyobb dolog az, hogy az elmúlt években bárhová is mentek a Kárpát-medencében, azt tapasztalták, hogy ez a támogatás beérett, sokan látják a jelentőségét.
Hozzátette: ezért is gondolták azt, hogy mindezt folytatni kell, a jövőben is támogatni kell a dicsőítő együtteseket abban, hogy az embereknek örömöt szerezhessenek.
(MTI/Hetek)