Vádat emeltek Trump több korábbi munkatársa ellen
Vádat emeltek Trump több korábbi munkatársa ellen

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2024. 04. 26.
Vádemelésről döntött egy arizonai vádesküdtszék Donald Trump volt amerikai elnök több korábbi közeli munkatársa ellen a 2020-as elnökválasztás eredményének befolyásolására tett kísérlet miatt - derül ki a nyilvánosságra hozott iratból.

Ismét Hetek Közéleti Klub, aktuális témákkal: Mire számítsunk Ukrajnában és a Közel-Keleten? Hogyan készüljünk a jövőre? Szakértőkkel és teológusokkal beszélgetünk korunk legégetőbb kérdéseiről. Az eseményre a [email protected] címen tudnak regisztrálni. Részletek ITT.

A vádindítvány összesen 18 republikánus személyiséget jelöl meg, köztük Mark Meadowst, a korábbi fehér házi kabinetfőnököt, valamint Rudy Giulianit, Donald Trump volt ügyvédjét. A dokumentumban további választott politikusok, így arizonai képviselők és a republikánus párt korábbi állami vezetője is szerepel, akik ellen többrendbeli, bűnszervezetben elkövetett csalás és okirathamisítás a vád. Az ügyészség szerint a megvádoltak a többi között hamisan nyilvánították Donald Trumpot az elnökválasztás győztesévé Arizona államban 2020-ban.

A vádemelés mellett Arizona állam demokrata párti főügyésze, Kris Mayes egy nyilvános videóüzenetben azzal érvelt, hogy

"nem engedheti meg az amerikai demokrácia aláásását".

A vádemelés Donald Trumpot közvetlenül nem érinti, de "vád alá nem helyezett társtettesként" utal rá. Arizona államban az újraszámolás után hivatalossá tett eredmény szerint 2020-ban mintegy 10 ezer szavazattal tudott győzni Joe Biden jelenlegi elnök.

(MTI / Hetek)

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!