Nyílt levélben tiltakoznak az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetői a kormány lépése ellen
A politikai nyomásgyakorlást kritizálják
Nyílt levélben tiltakoznak az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetői a kormány lépése ellen

Forrás: Facebook/Kovács Zoltán

2022. 08. 23.
Nyílt közleményt tett közzé a Facebook oldalára az Országos Meteorológiai Szolgálat, miután a kormány illetékes szerve felmentette a szervezet elnökét és szakmai elnökhelyettesét. 

Tegnap írtuk meg, hogy a Technológiai és Ipari Minisztérium közleményben jelentette be, hogy augusztus 22-ével felmenti Radics Kornéliát és Horváth Gyulát, az Országos Meteorológiai Szolgálat elnökét és szakmai elnökhelyettesét. 

A döntés másnapján az OMSZ vezetői nyílt közleményt adtak ki, amelyben a politikai nyomásgyakorlásra hivatkozva kijelentik,

nem tudják a továbbiakban befolyásolásmentesen, szakmai tudásuk legjavát nyújtani.

A közleményben kiderül, hogy nem kaptak indoklást a felmentés tekintetében, így kénytelenek a sajtóban megjelent következtetésre jutni, mely szerint a nem beigazolódó augusztus 20-ai előrejelzés állhat a minisztériumi döntés hátterében. 

Az aláírók két lépést tartanak elengedhetetlenül szükségesnek a szakmai függetlenségük és az OMSZ integritásának a visszaállítása érdekében: egyrészt az augusztus 20-ához köthető döntések független vizsgálóbizottság általi átvilágítását mind az Operatív Törzs, mind a meteorológiai prognózisok tekintetében, másrészt a vizsgálat idejére a felmentések visszavonását. 

A közleményt itt olvashatják:

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!