Trump: „Ha Biden győz, Kínáé lesz az ország”
Lekapcsolhatják az amerikai gazdaságot Kínáról
Trump: „Ha Biden győz, Kínáé lesz az ország”

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 09. 08.
Donald Trump amerikai elnök a hétfői sajtókonferenciáján felvetette Washington és Peking gazdasági kapcsolatainak esetleges szétcsatolását. Szeptember első hétfője az Egyesült Államokban minden évben a munka ünnepe, fizetett szabadsággal járó nemzeti ünnep. Ezért is keltett meglepetést Washingtonban Trump váratlan sajtótájékoztatója a Fehér Házban. Az amerikai elnök viszonylag hosszasan foglalkozott Kínával.

"Dollármilliárdokat veszítünk, és ha nem üzletelnénk velük (a kínaiakkal), akkor nem veszítenénk dollármilliárdokat. Ezt hívják szétkapcsolásnak, kezdjenek csak el gondolkodni erről" - fogalmazott Trump.

Közölte: mindent megtesz azért, hogy a Kínába kiszervezett munkahelyeket visszavigye az Egyesült Államokba. Ígéretet tett arra, hogy megtiltja a szövetségi kormányzat szerződéskötéseit olyan amerikai vállalatokkal, amelyek kiszervezik, vagy már ki is szervezték a munkahelyeiket Kínába. Adók kivetését helyezte kilátásba azon amerikai cégek számára, amelyek - úgy fogalmazott - "cserben hagyják" Amerikát, és Kínában vagy másutt hoznak létre állásokat.

"Amerikát ismét a világ gyártási szuperhatalmává tesszük, és egyszer s mindenkorra véget vetünk annak, hogy Kínára támaszkodjunk.

 

Akár a kapcsolatok szétkapcsolásával, akár masszív adók kivetésével történik ez, amit már korábban is megtettünk, de véget fogunk vetni a Kínára támaszkodásnak" - hangsúlyozta Trump.

Kijelentette, hogy demokrata párti kihívója, Joe Biden elnökjelölt "puha" Kínával szemben.

"Ha Biden győz, Kína győzedelmeskedik, mert Kínáé lesz ez az ország"

- hangoztatta.

Az elnök bírálta Kamala Harris demokrata párti alelnökjelöltet is, mert szerinte átpolitizálja a járványellenes harcot. "Felelőtlen vakcinaellenes retorikát" vetett Harris szemére. A politikusnő ugyanis vasárnap egy televíziós interjúban azt fejtegette, hogy nem bízik annak a vakcinának a hatékonyságában, amelyet még a novemberi elnökválasztás előtt fejlesztenek ki, mert szerinte nem a tudósok mondják majd ki az utolsó szót a forgalmazás ügyében.

Elemzők már Harris interjúja után emlékeztettek Anthony Faucinak, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet igazgatójának, a Fehér Ház tanácsadói csoportja egyik tagjának múlt héten tett nyilatkozatára, amelyben hangsúlyozta, hogy a kutatókra nem nehezedik politikai nyomás senki részéről.

Újságírói kérdésre válaszolva Trump kitért az Északi Áramlat 2 földgázvezetékre is. Úgy vélekedett, hogy Németországnak fel kellene mondania a gázvezetékre vonatkozó szerződést Oroszországgal.

"Németország nagyon meggyengült helyzetben van energetikai szempontból. Nagyon rossz helyzetbe manőverezték magukat"

- fogalmazott. Ugyanakkor megjegyezte: lehet, hogy Berlin nem is lesz képes kihátrálni az Északi Áramlat 2 projektjéből.

Angela Merkel szóvivője hétfőn jelezte: a német kancellár elképzelhetőnek tartja, hogy leállíttatják az orosz földgázt Németországba szállító Északi Áramlat 2 vezeték építését, válaszul Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezésére.

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!