Trump elárulta, szerinte ki válhatja Bident, ha visszalép
A republikánus elnökjelölt ugyanakkor kis esélyt lát a demokrata jelölt lecserélésére
Trump elárulta, szerinte ki válhatja Bident, ha visszalép

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2024. 07. 09.
Donald Trump volt elnök szerint úgy tűnik, hogy Biden elnök marad a 2024-es versenyben, annak ellenére, hogy a június végi katasztrofális vitateljesítménye után saját pártjának egyre több tagja szólítja fel, hogy lépjen vissza. 

Trump a Fox News műsorvezetőjének, Sean Hannitynek adott interjújában hétfőn kijelentette, hogy Biden az egója miatt "nem akar visszalépni" . 

Biden hétfőn levélben közölte a képviselőházi demokratákkal, hogy versenyben marad, és elkötelezett amellett, hogy novemberben legyőzze Trumpot. Korábban is leszögezte, csak isteni parancsra hajlandó megváltoztatni a véleményét.

Trump az interjúban kijelentette, ha Biden mégis kiszorul vagy visszalép a versenyből, úgy véli, Kamala Harris alelnök fogja betölteni a helyét.

"Nekem úgy tűnik, hogy politikai szempontból őt választják majd. Még csak nem is beszélnek alternatívákról."

A volt elnök hozzátette, hogy Biden az eddig megszerzett delegáltak száma miatt nagy hatalommal rendelkezik, így a demokraták csak a 25. módosítással tudják őt kiszorítani a versenyből. (A 25. módosítás 4. szakasza egy sor lépést ír elő az elnök hivatalából való eltávolítására, ha az elnök cselekvőképtelenné válik.)

"Nála vannak a küldöttek. Nem kell kiszállnia. Semmit sem tehetnek azért, hogy kiszálljon" - mondta Trump. "Szóval, meg fogja kapni a jelölést".

A képviselőházi demokraták virtuális ülést tartottak a hétvégén, hogy megvitassák Biden újraválasztási kampányának jövőjét a CNN elnökjelölti vitáján nyújtott, erősen kritizált teljesítménye után.

A képviselőházi bizottságok több rangidős demokrata képviselője is kifejezte, azt kívánják, hogy Biden lépjen vissza. 

(FoxNews/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!