Tárgyalóasztalhoz ült Biden a kínai elnökkel a G20-as csúcson
Ezekről a témákról tárgyaltak
Tárgyalóasztalhoz ült Biden a kínai elnökkel a G20-as csúcson

Facebbok/President Joe Biden

2022. 11. 15.
Joe Biden amerikai elnök és kínai kollégája, Hszi Csin-ping első alkalommal találkozott egymással elnöki minőségben a G20-as csúcstalálkozón. Az egyeztetés egyik célja az volt, hogy rendezzék a két állam közti nézeteltéréseket, így például a Tajvannal és a nemzetközi kereskedelemmel kapcsolatos ügyeiket.

Hszi Csin-ping elmondta, hogy szerinte a kétoldalú kapcsolatok nincsenek összhangban a két ország „alapvető érdekeivel” és a globális szintű elvárásokkal sem. Ugyanakkor nekik, a két nagyhatalom vezetőjének „fel kell térképeznie a helyes irányt” a kapcsolatok fejlesztése érdekében.

Biden ebben a körben megemlítette Kína Tajvannal szembeni egyre agresszívebb fellépését, mely szerinte aláássa a békét és a stabilitást, és veszélyezteti a globális jólétet.

Hszi erre elmondta, hogy Tajvan ügye

„Kína alapvető érdekeinek központi eleme”,

és a kétoldalú kapcsolatok „első (számú) vörös vonala” ez, amelyet nem lehet átlépni. Egyébként pedig Kína az Egyesült Államokat okolta a kialakult viszályokért.

Ekkor arra utalt, hogy a kínai külügyminisztérium szóvivője még a múlt heti közleménye szerint a Tajvani-szorosban kialakult feszültség kiváltó oka az volt, hogy Tajvan az Egyesült Államok támogatását kérte „Tajvan függetlenségének” kivívásához. A külügyminisztérium az eset nyomán felszólította az Egyesült Államokat, hogy „hagyjon fel az ’Egy Kína elv’ hamisításával, kiforgatásával, és kiüresítésével”.

Biden a találkozón azonban biztosította Kínát afelől, hogy az Egyesült Államok elkötelezett az „Egy Kína” politika mellett.

Az Egyesült Államok hivatalos közleménye szerint a vezetők a megbeszélésen egyetértettek abban az ukrán helyzet kapcsán, hogy „nem szabad nukleáris háborúba bocsátkozni”, amit nem is lehet megnyerni. Hangsúlyozták, hogy kifejezetten ellenzik az atomfegyverek használatát vagy akár azzal való fenyegetőzést.

(TheGuardian/Hetek)

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a nyomtatott és online hetilap csomagra előfizetők között több mint 100 nyereményt sorsolunk ki. A fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!