Illusztráció.(Forrás: YouTube/Hír TV)
"Az elmúlt években komoly ellenszélben kellett végezni a munkánkat, mivel a mi kormányzati stratégiánk alapvetően megy szembe a nemzetközi liberális mainstreammel. Ezért nyilvánvalóan mi kegyelmet és támogatást ebben a dimenzióban nem remélhetünk. Nem is akarunk, nincs is rá szükségünk” - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.
A politikus úgy látja, hogy az utóbbi időszakban minden fontos ügyben a magyar kormánynak lett igaza, és a mainstream által támadott kormányzati álláspontok és döntések többek között a bevándorlás elleni határozott fellépéssel, a covid-oltások származási országtól független beszerzésével és az ukrajnai háborúból való kimaradással kapcsolatban is helyesnek bizonyultak.
Szijjártó Péter szerint a nemzeti érdek érvényesítésére alapuló külpolitika a sikeres külpolitika, melyhez egy „nagy adag vagányság” is kell, de láthatóan meghozza az eredményeket.
A tárcavezető arról is beszélt, hogy a magyar nagykövetek külföldi megbízatásának nem az a célja, hogy beleszóljanak abba, ahogy a fogadó országban csinálni kéne a dolgokat, és ugyanezt várják el Magyarországon is az itt tartózkodó diplomatáktól.
A jövőben sem fogjuk elviselni azt, ha egy
másik ország képviselője azt gondolja, hogy
azért jön ide, hogy minket megtanítson egy
jobb vagy más típusú életre, mert köszönjük szépen, mi azt nem kérjük”
- mondta Szijjártó.
A külgazdasági és külügyminiszter arról is beszélt, hogy külföldön gyakran azt a látszatot keltik, mintha a magyarok teljesen magukra maradtak volna, de „az európai és észak-amerikai kommunikációs buborékon kívül a magyar kormányzati és azon belül a külpolitika megbecsültsége egyértelműen minden idők egyik legmagasabb szintjén van”.
(MTI / Hetek)