Rendkívüli: kiáll a szponzor Lakatos Márk műsora mögül a pedofilmentegetős botrány miatt
Az Electrolux a Hetek megkeresésére válaszul küldte el állásfoglalását
Rendkívüli: kiáll a szponzor Lakatos Márk műsora mögül a pedofilmentegetős botrány miatt

Forrás: Youtube/Index

2021. 11. 10.
Nem támogatja a Konyhanyelv sorozat további részeit az Electrolux és kiveteti a logóját a már publikált adásból is, amelyben az elhíresült pedofilmentegető kijelentések elhangoztak. A háztartási gépeket forgalmazó cég az állásfoglalását a Hetek megkeresésére küldte el, a közleményüket a cikk alján változtatás nélkül közöljük. 

Kiállt az egyik szponzor Lakatos Márk főzős-beszélgetős műsora mögül, miután annak negyedik adásában súlyos pedofilmentegető kijelentések hangoztak el. Mint ismeretes, a műsorban Csákányi Eszter színésznő arról mesélt, hogy 8 éves korában egy idegen férfi hogyan nyúlt bele a bugyijába, majd nemi szervébe. Az egészen drámai pedofil zaklatásra reagálva Wahorn András képzőművész arról kezdett el beszélni, hogy ez egy "bonyolult kérdés" és ez "annak idején elfogadott volt, sőt még biztatást is kapott rá", ma viszont már erőszaknak ítéljük meg. Wahorn a műsor további részében is arról beszélt, hogy nem tekinthető feltétlen pedofil zaklatásnak és erőszaknak, ami Csákányival történt. Az eset nagy vihart kavart a nézők, olvasók és a magyar társadalom körében, többen a műsor eltávolítását követelték.

(Később Wahorn András a Facebookon röviden úgy reagált, hogy elítéli és súlyos bűnnek tartja a pedofíliát, ám az nem derült ki, hogy pontosan mit ért pedofília alatt, pedofíliának tartja-e a Csákányi Eszterrel történteket.)

A szponzor kihátrál

A botránnyal kapcsolatban a Hetek megkereste a Konyhanyelv című műsor egyik szponzorát, az Electroluxot, hogy mi az álláspontjuk az adásban elhangzottakkal kapcsolatban, és annak tudatában továbbra is fenn kívánják-e tartani a támogatásukat. 

A cég a megkeresésre válaszul azt írta, hogy az Electrolux teljes mértékben elhatárolódik Wahorn András kijelentéseitől,

"az minden szempontból ellenkezője annak, amit az Electrolux vállalati értékeiben, hitvallásában képvisel".

Mint írják, a cég a társadalmi jóllét mellett elkötelezett vállalatként támogatja azokat a fórumokat, ahol széles körben is fontos kérdésekről is lehetőség van beszélgetni, nyilván etikai, morális és jogi keretek között. Éppen ezért működtek együtt Lakatos Márkkal gasztronómia témájú tartalmak kapcsán. 

Ám az Electrolux nem hirdet olyan felületen, "ahol bármilyen etnikum, vallás, kortól, nemtől független társadalmi csoport hátrányos megkülönböztetése, homofóbia, xenofóbia, gyűlöletkeltés, erőszak jelenik meg."

Éppen ezért arra kérték a készítőket, hogy "az Electrolux logóját a videóból távolítsák el", és azt a döntést hozták, hogy a Konyhanyelv sorozat további részeit az Electrolux nem támogatja.

Feljelentés a Youtube-nál és a Médiahatóságnál is

A Hetek a botrány kapcsán felhívást intézett az olvasóihoz, követőihez is, hogy jelentsék fel az adást a Youtube-nál és a Médiahatóságnál, hogy a tartalmat távolítsák el az Index és a közösségi oldal felületeiről, mivel az rendkívül rossz üzenetet közvetít gyermekek és felnőttek számára egyaránt. 

Arról, hogy mi a legnagyobb probléma a pedofilmentegető Konyhanyelv-adással, itt olvashat véleménycikket. 

Az Electrolux állásfoglalása: 

"Az Electrolux nyitott, befogadó és a társadalmi jóllét mellett elkötelezett vállalatként támogatja azokat a fórumokat, ahol lehetőség van olyan, széles körben is fontos kérdésekről beszélgetni, melyek nem kapnak megfelelő figyelmet. Tesszük mindezt etikai, morális és jogi keretek között.

Lakatos Márkkal gasztronómia témájú tartalmak kapcsán működünk együtt, az általa készített Konyhanyelv elnevezésű videó sorozatot az Electrolux Magyarország azért támogatta, mert az eredeti koncepció alapján annak célja a társadalmilag fontos, kevesebb figyelmet kapó témák bemutatása.

Wahorn András kijelentéseitől az Electrolux teljes mértékben elhatárolódik, az minden szempontból ellenkezője annak, amit az Electrolux vállalati értékeiben, hitvallásában képvisel. Svéd vállalatként hiszünk az egyenjogúságban, a gyermekek jogainak védelmében, a sokszínűségben, nem gyakorlunk semmiféle megkülönböztetést a nemek, vallások, szexuális orientáció, nemzetiségek között és mélységesen elutasítjuk a gyűlöletkeltést, és az erőszak minden formáját.

Etikai kódexünk alapján az Electrolux nem hirdet olyan felületen, ahol bármilyen etnikum, vallás, kortól, nemtől független társadalmi csoport hátrányos megkülönböztetése, homofóbia, xenofóbia, gyűlöletkeltés, erőszak jelenik meg. A készítőktől kértük, hogy az Electrolux logóját a videóból távolítsák el, a Konyhanyelv sorozat további részeit az Electrolux nem támogatja."

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!