Tóth Máté úgy véli, hogy az államközi és a fővállalkozói szerződés egyoldalú felmondása esetén a Roszatom a kártérítésen túl a kieső nyeresége elszámolását követelheti; az irányítástechnikát gyártó francia Framatome, és a turbinákat szállító német a Siemens/GE konzorcium pedig kötbérigénnyel léphet fel. Az energiajogász szerint a veszteség nem csak az elbukott perek költsége, hanem a Paks II kieső áramellátását pótló méregdrága osztrák importvillany és a szintén csillagászati áron beszerezhető nyugati kísérleti kis moduláris atomreaktorok költsége.

Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas

De nézzük, mit is állított Politico és miért drámai a kérdés, hogy felmondható-e a Rosatommal kötött államközi szerződés, és ha igen, milyen árat fizetne érte az ország, illetve milyen következményekkel járna, ha változatlan formában folytatnánk a beruházást?

A Politico bizalmas belső dokumentumok alapján azt állítja, hogy súlyos, rendszerszintű biztonsági és minőségbiztosítási hiányosságok alakultak ki az egyiptomi El-Dabaa atomerőmű építkezésén, ahol az orosz állami gigavállalat, a Rosatom pontosan ugyanazt a VVER-1200-as reaktortechnológiát telepíti, mint amit a magyarországi Paks II. projektre terveztek.

A kiszivárgott jelentések szerint az egyiptomi projektben betonszerkezeti és alapozási hibák, a védőburkolat hiányosságai, sőt, szándékos gondatlanság és hamisított belépési engedélyek merültek fel. Nyilvánvaló a kérdés, vajon képes-e megfelelni a szigorú uniós és magyar nemzeti nukleáris biztonsági normáknak a kivitelező Rosatom, ha más kiemelt nemzetközi projektjein ilyen drasztikus minőségbiztosítási hibák és ellenőrzési hiányosságok merülnek fel?

Nem a biztonsági aggályok jelentik azonban az egyetlen problémát a magyarországi beruházással kapcsolatban. A Paks II. projekt mára 7–8 éves csúszásban van az eredeti ütemtervhez képest. Miközben a költségek, az adminisztratív terhek és az átfutási idők drasztikusan növekednek, a globális geopolitikai környezet is gyökeresen átalakult az eredeti, 2014-es szerződéskötés óta. Az orosz-ukrán háború, az átfogó nyugati szankciós politikák és a nemzetközi szállítási láncok töredezettsége folyamatos akadályokat gördít a végrehajtás elé. Egyre több hazai és nemzetközi szakértő véli úgy, hogy a hosszú távú orosz technológiai, alapanyag- és pénzügyi kitettség zátonyra futtatja a magyar energiafüggetlenségi törekvéseket.

A technológiai és geopolitikai aggályok mellett a természet adta kihívások is újratervezték az atomerőművek jövőjéről szóló vitát. Az elmúlt években a Duna rekordszintű apadása és az egyre gyakoribbá, intenzívebbé váló nyári kánikulák rámutattak a meglévő paksi blokkok és a leendő Paks II. hűtési korlátjaira.

A szakértői elemzések és a vízügyi tapasztalatok egyértelművé teszik: ha a folyó vízszintje drasztikusan lecsökken, vagy a vízhőmérséklet átlépi a jogszabályban rögzített kritikus határértéket, a hagyományos vízhűtésű reaktorok teljesítményét biztonsági okokból azonnal korlátozni kell. Ez azt jelenti, hogy éppen a legperzselőbb nyári napokon – amelyek az elmúlt időben több hétig is elhúzódtak az atomerőmű nem képes maximális kapacitáson üzemelni. Paks II. esetében a Duna hűtési kapacitásának véges volta miatt akár kiegészítő, méregdrága hűtőtornyok megépítésére vagy a meglévő tervek gyökeres módosítására lenne szükség, ami tovább növelné a beruházás amúgy is hatalmas költségvetését.

A szerződés felmondása melletti érvekkel szemben azonban ott áll a megkerülhetetlen gazdasági, technológiai és energetikai kihívás. Magyarország villamosenergia-igénye a gazdasági növekedéssel, az ipari beruházásokkal, az elektromos közlekedés terjedésével és az adatközpontok terjedésével párhuzamosan rohamosan növekszik.

Bár az elmúlt években Magyarország kiemelkedő sikereket ért el a napenergia hasznosításában, és bizonyos napsütéses időszakokban a hazai termelés képes fedezni a teljes áramszükségletet, a megújuló energiaforrásoknak megvan az a komoly fizikai korlátjuk, hogy időjárásfüggőek. Hazánkban az év napjainak mintegy negyedében egyszerre nem süt a nap és nem fúj a szél. A szélenergia lehetőségei a Kárpát-medence szélcsendes adottságai miatt korlátozottak, a geotermikus energia pedig önmagában nem képes nagyipari léptékű áramtermelésre.

Egy modern, működőképes nemzetgazdaság stabilitásához elengedhetetlen egy olyan zöld báziserőmű, amely az időjárási viszonyoktól teljesen függetlenül, a nap 24 órájában, éjjel-nappal képes tartósan és kiszámíthatóan villamos energiát termelni. A nukleáris kapacitás kiesése esetén a magyar energiarendszer fundamentálisan gyenge lábakon állna, ami tartós importfüggőséghez, drasztikus áramhiányhoz és a lakossági, valamint ipari energiaárak drámai elszállásához vezetne.

Ezen felül egy nemzetközi, államközi szinten szentesített beruházási szerződés felmondása óriási jogi, pénzügyi és diplomáciai kockázatokkal jár. A meglévő megállapodás egyoldalú felbontása beláthatóatlan, évekig húzódó nemzetközi választottbírósági pereskedést, valamint több milliárd eurós kötbér- és kártérítési kötelezettséget vonhat maga után Oroszország felé.

Amennyiben a mindenkori döntéshozók úgy határoznának, hogy felmondják a Rosatom-szerződést, a projekt teljes leállítása és a pótlás megszervezése hatalmas időveszteséget jelentene. Egy esetleges átállás más nemzetközi szereplőkre – például francia, dél-koreai technológiára vagy az amerikaiak által fejlesztett kis moduláris reaktorokra (SMR) – a közbeszerzési, engedélyezési és tervezési folyamatok elölről kezdése miatt legalább 10–15 éves kiesést jelentene a hazai energiatermelésben. Ez alatt a másfél évtized alatt Magyarország kritikus energiaellátási vákuumba kerülne, amelyet csak rendkívül drága, fosszilis vagy külföldről vásárolt energiával lehetne áthidalni.

A Paks II. körüli döntés így távolról sem csupán mérnöki vagy gazdasági kérdés, hanem a következő évtizedek magyar szuverenitását és nemzetbiztonságát alapjaiban meghatározó stratégiai választás.