Megválasztották Európa első fekete kormányfőjét
Megválasztották Európa első fekete kormányfőjét

Youtube/Channel 4 News

2024. 03. 18.
A walesi Munkáspárt Vaughan Gethinget választotta új vezetőjévé, ennek köszönhetően az 50 éves politikus lett az első fekete kormányfő Európában. 

Gethinget jövő héten fogják beiktatni pozíciójába.

Az új vezető szombaton a szavazatok 51,7 százalékát szerezte meg azt követően, hogy közte és Jeremy Miles oktatási miniszter között a páton belül egy igencsak megosztó rivalizálás alakult ki. (A választásra azért volt szükség, mert Mark Drakeford még decemberben váratlanul lemondott.)

Vaughan Gething mostanáig az egészségügyi és gazdasági miniszteri tisztséget töltötte be.

„Ma egy új oldalt kezdünk nemzetünk történelmében, (…) melyet közösen írunk.

Nem csak azért, mert engem ért az a megtiszteltetés, hogy én lehetek az első fekete vezető bármely európai országban, hanem azért is, mert a generációs skála is megugrott” – fogalmazott az új kormányfő a párttagok előtt.

Az egykori brit gyarmaton, Zambiában született Gething egy dél-walesi (fehér) állatorvos és egy lusakai (fekete) baromfitenyésztő fia. Szülei kétéves korában költöztek át Walesbe a családsal, majd később Angliában telepedtek le, mert állítólag a walesi vidéken komoly problémát jelentett a rasszizmus.

(Politico / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!