Megszólalt a Belügyminisztérium: a magyarok kétharmada az első szívdobbanáshoz köti az élet kezdetét
A magzat szívhangjának meghallgatásához kötik az abortusz végrehajtását Magyarországon
Megszólalt a Belügyminisztérium: a magyarok kétharmada az első szívdobbanáshoz köti az élet kezdetét

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 09. 13.
Az Egészségügyi Szakmai Kollégium új egészségügyi szakmai irányelvet fogadott el a méhen belüli várandósság megállapításáról és a rizikó-besorolásról, így a várandós nők a korábbiakhoz képest hamarabb információt kaphatnak majd a születendő gyermekükről.

Ahogy arról beszámoltunk, csütörtöktől már az abortuszt igénylő várandós nőknek igazolniuk kell, hogy az egészségügyi szolgáltató a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt egyértelműen azonosítható módon bemutatta a számukra.

A Hetek megkereste a Belügyminisztériumot az abortusztörvény módosítása kapcsán, és a belügyi tárca válaszában elküldte azt a közleményt, mely szerint kutatások bizonyítják, hogy a magyarok közel kétharmada az első szívdobbanáshoz köti a gyermek életének kezdetét. A szívdobbanás korszerű eszközökkel már a várandósság korai szakaszában kimutatható, ezért a szakmai irányelv teljesebb körben ajánlja a tájékoztatást a várandós nők számára.

A kiadott új egészségügyi szakmai irányelvhez igazodva a Belügyminisztérium módosította a vonatkozó rendeleti szintű szabályozást is, ezért az állapotos nőnek a terhesség megszakítása előtt meg kell hallgatnia a gyermeke szívhangját.

Az egészségügyi szakmai irányelvek az egészségügyi szakemberek és egyéb felhasználók döntéseit segítik meghatározott egészségügyi környezetben. A szisztematikus módszertannal kifejlesztett és alkalmazott egészségügyi szakmai irányelvek tudományos vizsgálatokkal igazoltan javítják az ellátás minőségét.

A szakmai irányelvek ajánlásai a legjobb gyakorlatot képviselik, megjelenésük idején
a legfrissebb bizonyítékokon alapulnak, de
nem pótolják a szakemberek döntését, ezért
attól indokolt esetben dokumentáltan el
lehet majd térni.

(MTI OS / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!