Isteni üzeneteket közvetítő filmek felé fordulna Mark Wahlberg
A színész legújabb, „Stu atya” című filme nagypénteken kerül a mozikba
Isteni üzeneteket közvetítő filmek felé fordulna Mark Wahlberg

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 02. 23.
Mark Wahlberg amerikai színész egy friss interjúban beszélt keresztény hitéről és arról, hogy az miképpen befolyásolta karrierjét. „Isten folyamatosan megáldott, és ide vezetett engem” - fogalmazott az EWTN-nek.

Érdekli a téma? Hasonló tartalmakért kövesse a Heteket Youtube-on is!

„Na de nem azért, hogy csak fejlődjek és fejlődjek és tovább dolgozzak Mark Wahlberg személyén, hanem azért, hogy az Ő munkáját végezzem.

Megadta nekem azokat a képességeket és eszközöket, amelyekkel közvetíteni tudom azt az üzenetet, amit szeretne, hogy elmondjak”

- folytatta.

Az 50 éves színész korábban elismerte, hogy számos korábbi filmje egyáltalán nem az Isten iránti tisztelet jegyében született, de most azon dolgozik, hogy ezen változtasson.

Wahlberg és Mel Gibson közösen készítették a "Stu atya" című életrajzi filmet, amely Stuart Long atya, a bokszolóból lett pap élettörténetét dolgozza föl. A katolikus Wahlberg elmondta, hogy úgy látja, Isten hívta el arra, hogy leforgassa a filmet.

„Nem tudtam, hogy egy világjárvány alatt adjuk majd ki a filmet; csak annyit tudtam, hogy el kell készítenem és ez a küldetésem”

- magyarázta a színész.

„Most még nagyobb szükség van rá, mint korábban bármikor. Remélem sok embernek fog segíteni.”

A 2000-es évek elején Stu atya bokszolóként aratott nagy sikert, karrierjének azonban egészségügyi problémák miatt vége szakadt. Ezután egy rövidebb filmrendezői karrierbe vágott, illetve klubokban dolgozott kidobóként.

Stu ateistának vallotta magát egészen addig, amíg halálközeli élményben nem volt része, ami őt a katolicizmushoz felé vezette, később pedig katolikus papként folytatta életútját. 2014-ben hunyt el.

Wahlberg azzal zárta az interjút, hogy reméli, hogy a film arra ösztönzi majd az embereket, hogy a megváltáson keresztül helyreálljanak, függetlenül attól, milyen múlt van a hátuk mögött.

„Az embereknek szüksége van a hitre és a reményre. A fiataloknak tudniuk kell, milyen igazi férfinak lenni.

És sorolhatnánk még millió okot. Csak kapcsold be a híradót, ahová csak nézünk, ott vannak az okok előttünk, hogy az embereket arra bátorítsuk, higgyenek és legyen reménységük.”

A filmet nagypénteken mutatják be a mozik.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a „Stu atya” egy valós eseményeken alapuló vallási dráma lesz, amelynek a szereplői között nem kisebb nevek szerepelnek, mint Mark Wahlberg és Mel Gibson. A Sony Pictures filmje április 15-én, nagypénteken kerül majd a mozikba egy erőteljes üzenettel a hitről.

(PremierChristian/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!