Mario Draghi lehet Olaszország következő miniszterelnöke
A válságra való tekintettel nem feltétlenül politikusokból álló kormány állhat fel
Mario Draghi lehet Olaszország következő miniszterelnöke

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 02. 03.
"Magas profilú", nem feltétlenül politikusokból álló kormány felállítását jelentette be Olaszországban az egészségügyi, társadalmi és gazdasági vészhelyzet kezelésére az államfő kedd este, miután eredménytelenül zárultak az eddigi kormánytöbbség fenntartásáról szóló egyeztetések. Sergio Mattarella szerdán fogadja Mario Draghit, az Európai Központi Bank előző elnökét, akit várhatóan felkér a kormányalakításra.

Mattarella bejelentette az eddigi kormánytöbbség végét, két utat jelölve meg:

egy másik kormány azonnali felállítását vagy az előrehozott választásokat.     

Hangsúlyozta, hogy a sürgős lépéseket követelő koronavírusjárvány-helyzetben teljes döntési joggal bíró kormányra van szükség, ami egy választási kampány esetében nem lenne lehetséges.     

Mattarella az összes politikai erő támogatását kérte egy "magas profilú", nem feltétlenül politikusokból álló kormány létrejöttéhez. Elemzők szerint Draghi már kész kormánylistával járul az államfő elé szerdán.

Az államfő azzal indokolta döntését, hogy a parlament feloszlatása és a választások között hatvan napnak kell eltelnie, és 2018-ban a voksolás után öt hónapig tartott az új kormány felállítása. Elvetette, hogy Giuseppe Conte ügyvivő miniszterelnökként vezesse az országot a választásokig hangoztatva, hogy "korlátozott cselekvésű" kormány helyett súlyos döntésekre felhatalmazott csapatra van szükség az ország előtt álló hónapokban.

"A következő időszak sorsdöntő lesz a vírus elleni küzdelemben, amelyet vagy legyőzünk, vagy elsöpör bennünket"

- fejtette ki Mattarella.

Az első elemzések a helyzet nagy vesztesének a jogászprofesszorból lett miniszterelnök Giuseppe Contét tartják, valamint az Öt Csillag Mozgalmat (M5S).

A párt 2018-ban Contével került kormányra, először a jobboldali Ligával, majd 2019 szeptemberétől a baloldali Demokrata Párttal (PD). A kormányválságot Matteo Renzi január 13-án robbantotta ki pártja, az Élő Olaszország (IV) minisztereinek visszahívásával. Conte január 26-án mondott le. Először az államfő, majd a képviselőház elnöke, Roberto Fico próbálta egyben tartani a kormánytöbbséget, de minden egyeztetés eredménytelennek bizonyult.

"Renzi egy csapással kiütötte Contét, az M5S-t és a PD-t is" - szóltak a sajtókommentárok. Emlékeztettek, hogy

"Supermario" Draghi az EKB volt elnökeként már "Európát is megmentette".

Rámutattak, hogy Mario Draghi megbízatása korlátozott idejű lesz. Draghi lehet a következő államfő is, Mattarella utódja 2022-ben, így mandátuma egy évig tarthat.

Vélemények szerint Mario Draghit a közvélemény és a politika is megfelelő embernek tartja a gazdasági-pénzügyi talpraállás biztosítására. Pártokon kívüliként kész gazdasági helyreállítási programot ad majd át a következő politikai kormánynak, ráadásul Draghit az EU is támogatja.     

A felmérések szerint, ha most lennének a választások, a jobbközép könnyűszerrel győzne a kormányválságtól teljesen meggyengült eddigi kormányerők felett.        

Matteo Salvini közösségi oldalán reagált az alkotmány első cikkét idézve, amely az ország sorsának   döntési jogát a népnek ítéli oda. Giorgia Meloni az Olasz Testvérek (FdI) elnöke hozzátette, "az esetleges alacsony választási részvétel is jobb a választási jog megvonásánál". Meloni következő lépésnek a Conte-kormány felelősségre vonását jelölte meg, mert a kabinet szerinte téves járványpolitikával félmillió vállalkozást döntött csődbe.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!