A Hetek strasbourgi tudósítója az Európai Parlamentben kérdezte az Európai Néppárt képviselőcsoportjának vezetőjét arról, mit vár az újabb amerikai-orosz csúcstalálkozótól, és egyetért-e azzal, hogy Magyar Péter is támogatja a budapesti helyszínválasztást.
Sokan próbálják elhallgattatni közös értékeinket, ne hagyjuk! Kérjük, támogassa a munkánkat: hetek.hu/tamogatas
„Teljes mértékben támogatunk minden kezdeményezést, amely Ukrajnában békét teremt. Ez az, amit mindannyian szeretnénk látni” – szögezte le Weber, aki hozzátette, szkeptikus az eredményekkel kapcsolatban: „Szeretném hangsúlyozni, hogy az alaszkai utolsó találkozó nem hozott eredményt. A bombázások és a támadások azóta még erősebbek. Tehát mindazok, akik prédikálnak és azt kérdezik tőlünk, mit tehetünk, hogyan lehetnénk ismét barátságosabbak Putyinnal, eddig nem találtak visszhangra”.
Az EPP vezetője nem kommentálta Magyar Péter közösségi médiában megjelent nyilatkozatát, amelyben a Tisza Párt elnöke közölte, a budapesti csúcstalálkozót ő is javasolta még a nyáron. Weber úgy véli, hogy „a kérdés valójában az, Putyin hajlandó-e engedni és leállítani az Ukrajna ellen indított, provokálatlan háborúját, vagy sem? Ez a kérdés”.
A budapesti csúcstalálkozóval kapcsolatban Manfred Weber kijelentette, egységes európai álláspontra van szükség a Putyinnal szembeni nyomás erősítésére, és ennek támogatását várja el a házigazda magyar miniszterelnöktől is, akit jelenleg elszigeteltnek lát az EU-ban.
„Nem látok más alternatívát, mint hogy európaiakként a lehető legerősebbek és a lehető legegységesebbek legyünk. Remélem, hogy Orbán Viktor is hozzájárul ehhez, mert jelenleg meglehetősen elszigetelt a Tanács asztalánál. És Oroszország felé remélem, hogy segít nekünk egységesíteni az európai hangot. Ezt remélem és ezt szeretném látni”
– üzente az EPP vezetője Orbán Viktornak.
Mint arról beszámoltunk, az Európai Unió több vezető politikusa bírálta azt, hogy Budapesten kerülhet sor az újabb Trump-Putyin találkozóra. Kaja Kallas, az EU külügyi főképviselője „rossz üzenetnek” nevezte a csúcstalálkozót, szerinte inkább Volodimir Zelenszkijnek és Vlagyimir Putyinnak kellene tárgyalnia egymással.