Magánzárkában tartják fogva a korrupcióval gyanúsított görög EP-képviselőnőt
Magánzárkában tartják fogva a korrupcióval gyanúsított görög EP-képviselőnőt

Illusztráció.(forrás: Youtube/WION)

2023. 01. 20.
Meghosszabbította a belga ügyészség az Európai Parlamentet érintő korrupciós ügy egyik gyanúsítottja, Eva Kaili volt görög szocialista képviselőnő fogvatartását.

A szövetségi ügyészség elutasította a volt EP-alelnök ügyvédjeinek kérését, miszerint a volt képviselőnőt lássák el elektromos nyomkövetővel, majd engedjék szabadon.

A szövetségi ügyészség úgy véli, hogy fennáll a szökés, a harmadik féllel való összejátszás és a bizonyítékok megsemmisítésének kockázata”

- nyilatkozta a sajtónak Kaili egyik ügyvédje.

A döntés értelmében a politikusnak még legalább egy hónapot vizsgálati fogságban kell töltenie, jogi képviselőinek pedig 24 órájuk van, hogy fellebbezzenek a döntés ellen.

Eva Kailit, valamint három társát tavaly decemberben tartóztatták le a belga hatóságok egy korrupciós ügyben indított nyomozás részeként. Ahogy arról beszámoltunk, a volt EP-alelnök részleges beismerést tett és elmondása szerint arra utasította az apját, hogy rejtse el az otthonában a későbbi házkutatások során megtalált nagy mennyiségű készpénz egy részét.

A politikus ügyvédjei közölték, hogy a volt képviselő továbbra is tagadja az ellene felhozott vádakat. Azzal vádolták a belga igazságszolgáltatást, hogy Eva Kailit „nehéz körülmények” között tartják fogva.

Múlt héten több mint 16 órát kellett magánzárkában töltenie, és 23 hónapos gyermekét eddigi hathetes fogvatartása alatt csupán kétszer láthatta.

Kaili élettársát, Francesco Giorgit is őrizetbe vették tavaly decemberben. Az olasz férfi, aki Maria Arena belga szocialista EP-képviselő asszisztenseként dolgozott korábban, őrizetbe vétele után beismerte, hogy tagja volt egy olyan lobbiszervezetnek, amelyet Marokkó és Katar arra használt, hogy beavatkozzon az Európai Parlament döntéseibe.

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!