Kerületek zászlóharca: ki milyen zászlót tűzött ki az elmúlt hetekben a városházára?
Kerületek zászlóharca: ki milyen zászlót tűzött ki az elmúlt hetekben a városházára?

Forrás: Facebook/Karácsony Gergely

2020. 08. 28.
Az elmúlt hetekben éles politikai vita alakult ki a főváros önkormányzati épületein megjelenő szivárványszínű zászlók kapcsán. Az LMBTQ közösség jelképévé vált lobogó augusztus közepén a rendszerváltás óta először került ki a Főpolgármesteri Hivatal homlokzatára.

Karácsony Gergelyhez több kerületi polgármester is csatlakozott e lépésben, például V. Naszályi Márta, az I. kerületből. Budavár első embere Facebook posztjában tette közzé, hogy a városháza homlokzatára kitűzték a szivárványos zászlót; bejegyzésében kiemelte, hogy már többször vett részt a Pride felvonuláson, és „a járványhelyzet egyik nagy veszteségeként” tekint arra, hogy idén nem lehetett azt megtartani.

A XI. kerület vezetése is úgy döntött, augusztusban egy hétre kihelyezi a szivárványos zászlót az önkormányzat épülete elé. „Meggyőződésünk, hogy mások jogai nem korlátozódnak azáltal, ha ezen közösségek tagjai egyenlő jogokat szereznek, ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy a szivárványos zászló megosztó, sokakat akár meg is botránkoztathat. Ezúton szeretnénk megköszönni a türelmet és elfogadást azok részéről, akik nem értenek egyet a zászló kihelyezésével, vagy az üggyel, amit a zászló szimbolizál” – áll az újbudai városvezetés közleményében. A főváros kerületei közül még az erzsébetvárosi és a terézvárosi önkormányzat is kitűzte épülete homlokzatára az LMBTQ közösség szimbólumát.

A kerületi vezetők döntéseivel azonban sokan nem értettek egyet. Néhány hete több magyar hírportál is beszámolt arról, hogy ferencvárosi futballszurkolók egy csoportja szaggatta le a IX. kerületi városházára kifüggesztett szivárványszínű zászlót. A lobogó helyére Fradi-sálat tűztek ki, ám pár órával később a zöld-fehér helyett visszahelyezték a sokszínűt. Ferencváros Facebook-oldalán a történtekre reagálva mindössze annyi olvasható: „Van másik.” A XII. kerületi városvezetés sem tűzte ki a polgármesteri hivatal épületére az LMBTQ közösség jelképét. A döntésre reagálva két hegyvidéki lakos szivárványos zászlót tartva fotózkodott a városháza előtt.

Ásotthalmon a Momentum aktivistái tűztek ki házi készítésű szivárványszínű zászlót az önkormányzat épületére – ebben a kerületben Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom társalapítója a polgármester, aki vezetőként semmilyen módon nem kívánt szolidaritást vállalni ezzel a szimbólummal-, a zászlót azonban nem sokkal később egy helyi lakos leszakította a homlokzatról.

 Az önkormányzati épületeken felbukkanó szivárványos zászlókkal párhuzamban indított akciót a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom. Csepel elsők között csatlakozott a kezdeményezéshez.

„Aki támogatja, hogy a kívánt gyermekek szülessenek meg, tegye ki a babazászlónkat az önkormányzat épületére! A zászlót eredetileg akkor tesszük ki, ha új gyermek születik, de most tegye ki mindenki, aki egyetért a céljainkkal! Kérem a kedves polgármestereket, hogy küldjenek erről fotót, adjanak ki közleményt, hogy együtt ünnepelhessük a boldog jövőnket: a gyerekeket, családokat!” – kérte a polgármesterek együttműködését Skrabski Fruzsina, a mozgalom elnöke.

 „A mai napon a szivárványos helyett mi a Baba zászlót tűztük ki a polgármesteri hivatalra. Ezzel is azt üzenve, hogy mi a nemzet gyarapodásában, a családban, a gyermekek megszületésében hiszünk.

A hálószoba titkai mindenki magánügye. Ez nem lehet propaganda tárgya. Minden ember méltóságát tiszteletben tartjuk. Mi abban hiszünk, hogy a család egy férfi és egy nő közösségén alapul, a gyermekvállalás pedig a boldogságot és a jövőt jelenti.”

 – fogalmazott Borbély Lénárd, XXI. kerületi polgármester, őt követte nem sokkal a budafok-tétényi városvezető, aki szintén kitűzte a babazászlókat. „Önkormányzatunk 2017 óta Családbarát hely – ezt a megtisztelő címet a mostani kezdeményezés gazdájától, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomtól kaptuk. Ennek szellemében a szivárványos zászló helyett mi egy rózsaszínű és egy kékszínű lobogót választottunk” - kommentálta Karsay Ferenc kerületi polgármester az eseményt.

 A kezdeményezéshez Budapesten kívül több település is csatlakozott, így mostantól babzászló díszíti többek között a vácrátóti, a biatorbágyi, a paksi, a pápai, a győri, a veszprémi és a zsámbéki önkormányzat épületét. Csütörtökön Karácsony Gergely is kitűzte a babazászlót a Városháza épületére.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!