Izraelben vasárnaptól szabadtéren nem kell már maszkot viselni
A döntést a új fertőzések számának csökkenésével, és a járvány jelentős visszaszorulásával indokolták
Izraelben vasárnaptól szabadtéren nem kell már maszkot viselni

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2021. 04. 16.
Izraelben vasárnaptól nem lesz kötelező a szájmaszk viselése szabadtéren, miután jelentősen visszaesett az országban az új koronavírus-fertőzések száma. Juli Edelstein egészségügyi miniszter a tárca járványügyi szakembereinek javaslatát követve döntött a könnyítésről.

Zárt térben továbbra is kötelező lesz maszkot hordani mindenütt az országban.

A döntést a minisztérium csütörtöki közleménye az új fertőzések számának folyamatos csökkenésével, a koronavírus-járvány jelentős visszaszorulásával indokolta, amit

a világszinten is kiemelkedően magas átoltottságnak tulajdonítanak.

Izraelben a december 20-án kezdődött oltási kampányban eddig 5 338 967 embert legalább egyszer beoltottak a Pfizer és a BioNTech közösen kifejlesztett vakcinájával, s

ez az ország lakosságának 57,41 százalékát jelenti.

A szerdán elvégzett 55 470 teszt során mindössze 196 vírushordozót azonosítottak, ami 0,4 százalékos arányt jelent. A harmadik járványhullám mostani, visszavonuló szakaszában jelenleg 2984 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium, a pandémia megjelenése óta összesen 836 699 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak.

A betegségben tavaly február óta 6314-en haltak meg Izraelben.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Izraelben kialakulhatott valamiféle közösségi immunitás a koronavírussal szemben a Weizmann Intézet szakértője szerint, és májusban már beoltott turistacsoportokat is beengednének az országba.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!