„Isten az elejétől kezdve mellettem állt” – interjút adott a Foxnak a BLM-ügyben frissen felmentett fiú
Kyle Rittenhouse elmondta, megviselte az elmúlt év, ezért visszavonul egy időre a nyilvánosság elől
„Isten az elejétől kezdve mellettem állt” – interjút adott a Foxnak a BLM-ügyben frissen felmentett fiú

Youtube/Fox News

2021. 11. 23.
Kyle Ritterhouse-al, akinél a bíróság a közelmúltban kimondta: önvédelemből lőtt, amikor végzett több BLM-tüntetővel, Tucker Carlson, a Fox News sztárriportere készített interjút a napokban arról, hogyan élte meg a tárgyalást, és mik a tervei a jövőre nézve.

Ahogy arról beszámoltunk, minden vádpont, köztük a szándékos emberölés vádja alól is felmentették Kyle Rittenhouse-t, aki 2020-ban a Wisconsin állambeli Kenosha városában lezajlott zavargások közepette lelőtt két tüntetőt, aki belehalt sérüléseibe, egy harmadikat pedig megsebesített.

"Mindenki számára világossá tettem: meg kellett tennem. Megtámadtak. Szédültem, hánytam. Nem kaptam levegőt"

– szögezte le Rittenhouse Carlsonnak. Azt mondta, hogy fel akarta adni magát egy rendőrnek aznap este, de felszólították, hogy menjen el, és könnygázt fújtak rá.

„Ennek az ügynek soha semmi köze nem volt a fajhoz. Az önvédelemhez való jogról szólt” – tette hozzá.

Az ellene zajló per végén, három és fél napon át tartó tanácskozás után az esküdtszék pénteken kora este egyhangúlag úgy döntött, hogy Rittenhouse az ellene felhozott öt vádpont egyikében sem bűnös.

Az akkor 17 éves Rittenhouse - állítása szerint - tavaly augusztus 25-én azért utazott Kenoshába, hogy megvédje a tüntetők pusztításától a helyieket. A fiatalember AR-15-ös félautomata fegyverével érkezett a helyszínre. Két tüntetőt - a 36 éves Joseph Rosenbaumot és a 26 éves Anthony Hubert - akkor lőtt le, amikor azok rátámadtak. A 27 éves Gaige Grosskreutzot, aki lőfegyverrel közelített felé, megsebesítette. Rittenhouse-t másnap vették őrizetbe, november óta - óvadék ellenében - szabadlábon védekezhetett.

„Messze nem ilyen életet terveztem. Bárcsak ne történt volna meg mindez. De megtörtént, és ezen nem tudok változtatni. Az azonban gusztustalan, ahogy a jobb és baloldali emberek olyan ürügyként akarják az ügyemet felhasználni, aminek sosem szabadot volna ürüggyé válnia” – szögezte le az interjúban Rittenhouse.

Azt is hozzátette, hogy támogatja a Black Lives Matter mozgalom békés tüntetéseit:

"Nem vagyok rasszista. Támogatom a BLM mozgalmat. Támogatom a békés demonstrációkat"

A fiú az ügyében eljáró ügyészeket is heves kritikával illette.

"Változásra van szükség. Úgy gondolom, hogy sok az ügyészi kötelességszegés, nem csak az én esetemben, hanem más esetekben is. Egyszerűen elképesztő látni, hogy egy ügyész mennyire ki tud használni valakit."

A fiú elmondta, megviselte az elmúlt év, ezért azt tervezi, hogy Floridába költözik, és visszavonul egy időre a nyilvánosság elől.

Kyle Rittenhouse szerint a börtönben töltött több hét alatt nem jutott folyóvízhez, és olyan sokáig nem zuhanyozott, hogy amikor végül ismét lezuhanyozott, vérzett a bőre, mert levált a testéről.

„Október 31. és november 20. között nem zuhanyoztam”

– mesélte. „Szörnyű szagom volt. Rosszul voltam. Lefogytam. Az egészségem megromlott. Ha még egy hónapig bent lettem volna, valószínűleg kórházba kerülök."

A tárgyalás időszakáról pedig elmondta, hogy bár nyugalmat mutatott, belül pánikolt az elmúlt év eseményei miatt. Hozzátette ugyanakkor, hogy érezte, a Gondviselés és Isten is mellette állt kezdettől fogva.

(Daily Wire/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!