Így lett világbajnok Szilágyi Áron - videó
Az olimpiai és Eb-bajnoki cím után már csak ez hiányzott az éremkollekcióból
Így lett világbajnok Szilágyi Áron - videó

Fotó: Youtube/FIE

2022. 07. 19.
Szilágyi Áron aranyérmet nyert a férfi kardozók egyéni versenyében a kairói vívó-világbajnokságon.

A harmadik olimpiai bajnoki címét tavaly Tokióban begyűjtő klasszis a kuvaiti Amaar Alammari elleni 15-6-os győzelemmel kezdett, majd feszültebb hangulatú mérkőzésen 15-13-mal búcsúztatta a kínai Hszü Jing-minget. A nyolcaddöntőben lendületes, határozott vívással 15-9-re nyert csapattársa, a 2017-ben világbajnok, 2019-ben vb-ezüstérmes Szatmári András ellen, a nyolc között pedig 15-8-ra verte az olasz Pietro Torrét.Az elődöntőben Sandro Bazadze volt az ellenfele, a georgiai vívót a tavalyi olimpián az elődöntőben legyőzte, az idei Európa-bajnokságon viszont épp ő állította meg Szilágyit a 32 között. Ezúttal 15-11-es magyar siker született.

A döntőben az egész nap jó formában vívó Maxime Pianfetti volt Szilágyi ellefele, aki 6-3-ra meglépett az elején. Csakhogy azután a magyar kardozó sorozatban öt tust adott, ekkor következett a szünet, majd a pihenő után még két Szilágyi-találat esett. A francia vívó azonban nem adta fel, szívósan küzdve felzárkózott, 12-14-ről egyenlített, az utolsó találatot viszont - nagy izgalmak közepette - Szilágyi vitte be, melyet videózás után ítéltek meg neki.

Ezzel a három olimpiai (londoni, riói, tokiói) és egy Eb-arany (2015, Montreux) mellé most már vb-diadalt is hozzátett egyéniben. Világbajnokságon eddig csak csapatban tudott győzni, 2007-ben Szentpéterváron.

Az egyéni győzelmeit tekintve éremkollekcióját a kairói világbajnoki diadallal teljessé tévő Szilágyi Áron kardozó nagyon akarta ezt a győzelmet, és - mint azt megjegyezte - nem lett volna értelme ezt elhallgatni.

A háromszoros olimpiai bajnok és egyéniben Eb-győzelemmel is rendelkező világklasszis vívó úgy utazott el az egyiptomi vb-re, hogy többször nyilatkozta, aranyért lép pástra.

 "Felesleges lett volna nem kijelenteni, hiszen ez teljesen egyértelmű, hogy akartam, szerettem volna nagyon ezt a világbajnoki címet"

- mondta az MTI-nek közvetlenül az eredményhirdetés előtt, miután több fotó készült vele helyi fiatalokkal. "Nyertem 2012 óta három olimpiát, de a világbajnokságok nem úgy sikerültek, ahogy szerettem volna, egy bronzérmem volt és nyolcas döntős helyezésem. Magamnak hazudtam volna, ha azt mondom, nem annyira fontos ez a világbajnoki aranyérem. Nagyon fontos volt, és nagyon-nagyon örülök neki, hogy megvan!"

A győzelem felé vezető utat összefoglalva arról beszélt, hogy nem volt egyenletes a teljesítménye.

"Elképesztő hullámhegyek és -völgyek voltak ebben a napban. Amennyire jól sikerült vívnom például Szatmári András ellen, vagy amennyire össze tudtam szedni a vívásomat az elődöntőben Bazadze ellenében, annyira nehezen ment az elméletileg könnyebb asszókban, vagy a papírforma szerint könnyebb ellenfelekkel szemben. Mint például a döntőben. Nem számítottam rá hogy Pianfetti ennyire jól fog vívni, és a második ellenfelem, a kínai Hszü is olyat mutatott, amire nem gondoltam előre" - elemezte a napját.    

"Örülök, hogy ezekből a nehézségekből jól tudtam kijönni, azokat a szituációkat is meg tudtam oldani, amelyek páratlanul nehezek voltak, amelyek fokozott koncentrációt igényeltek, illetve megújulást, új akciókat"

- tette hozzá.

Arra a felvetésre, hogy volt-e benne kellemetlen érzés amiatt, hogy elődöntős ellenfelétől, a georgiai Bazadzétől az idei Európa-bajnokságon kikapott, úgy reagált: "Számítottam rá, hogy mindent meg fog tenni, reklamálni fog, sok mindent megenged magának a páston, ez most is így volt. Tudtam azt, hogy ha középen feszesen, szorosan tudom tartani és olyan helyzetekbe tudom kényszeríteni, amelyekben én vagyok a jobb, akkor meglehet az asszó. Főleg a vége felé ez sikerült is, nem hagytam magam kizökkenteni" - mondta a friss aranyérmes.

(hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!