„Hátbaszúrva” érzi magát Irán az izraeli-arab békemegállapodás miatt
Törökország szerint a történelem nem bocsátja meg az "árulást"
„Hátbaszúrva” érzi magát Irán az izraeli-arab békemegállapodás miatt

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 08. 14.
Az iráni külügyminisztérium határozottan elítélte a tegnapi napon Izrael és az Egyesült Arab Emírségek (a térség egyik komoly geopolitikai tényezője) között létrejött történelmi megállapodást a diplomáciai kapcsolatok létesítéséről, leszögezve, az „minden muszlim hátba szúrása”. Törökország is az Emírségek árulásáról beszél az ügyben. 

Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, Izrael és az Egyesült Arab Emírségek az Egyesült Államok közvetítésével kötött békét csütörtökön. A felek mindenekelőtt arról állapodtak meg, hogy diplomáciai és gazdasági kapcsolat létesítenek egymással, amelynek nyomán közvetlen légi járatok indulnak, és fellendítik a kölcsönös turizmust is. A megállapodás kerestében Izrael egyelőre befagyasztja annektálási terveit Júdeára és Szamariára nézve.

Így az Emírségek lett az első olyan öböl-menti arab állam – és a harmadik arab ország Egyiptom és Jordánia után – aki diplomáciai kapcsolatokat létesített a zsidó állammal. 

A történelmi jelentőségű megállapodás kulcsfontosságú külpolitika győzelmet hozott Donald Trump amerikai elnök számára röviddel a választások előtt. 

Irán leszögezte, a két ország közötti kapcsolatok normalizálódása „veszélyes és szégyenletes” döntés, továbbá figyelmeztette az általa „stratégiai hülyeséggel megáldott” Emírségeket, vigyázzon, Izrael „nehogy beavatkozzon” a perzsa öböl politikai viszonyaiba. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a döntés „kétségtelenül megerősíti az ellenállási tengelyt a régióban”. 
Az iráni külügyminisztérium nyilatkozata szerint a békeegyezmény

“csalárdul a palesztin nép és a muszlimok hátába döfött tőr” az Emírségek részéről. 


Törökország szerint a történelem nem felejt

Törökország szerint a történelem, továbbá a közel-keleti térség népeinek lelkiismerete nem feledi és nem bocsátja majd meg az Egyesült Arab Emírségeknek az Izraellel kötött csütörtöki békemegállapodást - jelentette pénteken az Anadolu török állami hírügynökség a török külügyminisztérium közleményére hivatkozva.

Abu-Dzabi úgy próbálja "tálalni" ezt a "kétszínű" lépést, mintha azt a Palesztina iránti elkötelezettségből tenné, miközben saját "szűkös" érdekeiért elárulja a "palesztin ügyet".

 

- szögezte le Hami Aksoy, a tárca szóvivője, majd hozzátette: jogosnak találják azokat az erőteljes kijelentéseket, amelyeket a palesztin nép és a Palesztin Hatóság fogalmazott meg válaszul a békeegyezményre.

Törökország hagyományosan Izrael egyik legszorosabb szövetségese volt a Közel-Keleten, de a viszony 2010-ben megromlott, miután az izraeli haditengerészet megölt több, a Mavi Marmara nevű hajón tartózkodó erőszakos török "aktivistát", akik az izraeli blokád alá vont Gázai övezetbe akartak bejutni. Ankara és Tel-Aviv hat év elteltével, 2016 júniusában írta alá a diplomáciai kapcsolataik teljes körű megújításáról és viszonyuk rendezéséről született egyezményt, azonban a feszültség a közeledés ellenére nem szűnt meg.

Legutóbb idén januárban az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban bejelentett amerikai béketerv korbácsolta fel a török vezetés indulatait, miután Washington elismerte Izrael szuverenitását a júdeai-szamariai zsidó települések felett, vagyis azok amerikai álláspont szerint Izrael szerves részei.

Recep Tayyip Erdogan török elnök januárban azt mondta, hogy az amerikai béketerv célja az Izrael által már megszállt Palesztina földjének bekebelezése, és már akkor bírálta az Egyesült Arab Emírségeket, amiért szerinte Abu-Dzabi "még tapsolt is" Washington bejelentéséhez.

(MTI/Global News/Hetek)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!