Friss felmérés: az amerikaiak 37 százaléka szerint az ember Isten teremtménye, és nem az evolúció terméke
Friss felmérés: az amerikaiak 37 százaléka szerint az ember Isten teremtménye, és nem az evolúció terméke

Forrás: Shutterstock/jannoon028

2023. 11. 06.
A Suffolk University és a USA TODAY friss közvélemény-kutatása szerint az amerikaiak 36,9 százaléka véli úgy, hogy az emberi faj napjainkban pontosan olyan, mint amilyennek azt Isten eredetileg teremtette, és nem ment keresztül semmiféle evolúción.

Megjelent a Hetek Képbehozó magazinja, címe: „Keresztünk – Nyugaton a helyzet változó”. A kiadványban európai gyülekezetvezetők, meghurcolt keresztények, ismert bibliatanítók világítanak rá arra, hogyan változott meg a hívők megítélése nyugaton. A bookazine 4990 Ft helyett 3490 Ft a hetek.hu/konyvek oldalon.

Az október 17. és október 20. között az Egyesült Államok 50 államában, összesen 1000 regisztrált alany megkérdezésével készült felmérésből az is kiderült, hogy a válaszadóknak egy másik csoportja (összesen 24,3 százalék) szerint az emberek fejlődés útján nyerték el jelenlegi formájukat, jóllehet úgy vélik, Isten irányította ezen fejlődési folyamatot.

A felmérésben részt vevőknek pedig 28,6 százaléka felelte azt, hogy szerintük egyedül az evolúciónak köszönhető az emberiség mai, fejlett állapota.

A felmérés eredményei új megvilágításba helyezik a Michigani Egyetem kutatóinak, Jon D. Millernek, Mark S. Ackermannak és Eugenie C. Scottnak, a National Center for Science Education kutatóinak egy korábbi, 2020-as tanulmányát, melynek címe „Az evolúció általános elfogadása az Egyesült Államokban, 1985-2020”. Miller és kutatótársai ugyanis megállapították, hogy az amerikaiak körében többségre jutott azok aránya, akik az evolúcióban hisznek, miután közel két évtizedig szinte egyenlő arányban utasították el vagy fogadták el az evolúciós elméletet.

Most úgy tűnik, ez még sincs így.

(Christian Post / Hetek)

Képbehozó

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!