Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)
Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)
Az álláspontok közötti szakadék továbbra is mély. Németország vezetésével a nettó befizető úgynevezett „fukar államok” – köztük Dánia, Ausztria, Finnország, Hollandia és Svédország – a bürokrácia visszaszorítását és a kiadások jelentős csökkentését szorgalmazzák. Friedrich Merz német kancellár és Mette Frederiksen dán miniszterelnök szerint az uniós források fókuszát a hagyományos területekről át kell helyezni az olyan új prioritásokra, mint a védelmi programok, a határbiztonság, az illegális migráció elleni fellépés és a versenyképesség növelése. Ezzel szemben az Európai Bizottság közel 2 billió eurós javaslatát 141 milliárd euróval mérséklő ír kompromisszumos tervezetet a fukar államok továbbra is túl magasnak tartják.
Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas
A más irányzatot képviselő „kohézió barátai” – köztük Magyarország, Spanyolország és Csehország – a fejlesztési és agrártámogatások megőrzése és növelése mellett állnak ki. Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök kifejtette: ahhoz, hogy az EU valódi geopolitikai tényezővé váljon, a hagyományos célok megtartása mellett az új prioritásokat is finanszíroznia kell, amihez nagyobb összköltségvetésre van szükség. Andrej Babiš cseh kormányfő röviden úgy fogalmazott, hogy az Unió egészének és Csehországnak is több forrásra van szüksége.
A csúcstalálkozóra érkezve Magyar Péter miniszterelnök elmondta: a jelenlegi formájában az uniós költségvetési javaslat nem elfogadható Magyarország számára. Bár az ír elnökség tervezete nem vágta meg a magyar szempontból kulcsfontosságú agrár- és kohéziós politikát, a Magyarországtól és más kohéziós országoktól elvárt pénzügyi hozzájárulás mértéke jelentősen megnövekedne.
A magyar kormányfő aláhúzta: a tartalom lényegesebb a gyors megállapodásnál, mivel az MFF alapjaiban határozza meg a nemzeti fejlesztési lehetőségeket. Hozzátette, a kohéziós országok képviselői jelezték, hogy a decemberi csúcson készek élni a vétójogukkal, ha nem sikerül az érdekeiknek megfelelő megállapodást kötni.
Az MFF mellett a tanácskozás másik kiemelt témája a migráció. A magyar miniszterelnök ezzel kapcsolatban pozitív fejleményként értékelte, hogy
az EU hozzáállása közelít a magyar állásponthoz, és a zárónyilatkozatban rögzíteni kívánják a migráció nem állami szereplők, például embercsempészek általi szervezését is, ami alapot adhat a Magyarországot terhelő napi egymillió eurós bírság feloldására.
A kormányfő emellett kiemelte, hogy az EU Tanácsa lezárta a jogállamisági feltételességi eljárást, amivel többmilliárd eurós forrás nyílik meg újra a magyar gazdaság számára.
A csúcstalálkozót elnöklő António Costa, az Európai Tanács elnöke abban bízik, hogy a tárgyalások véglegesítésére a decemberi tanácskozáson sor kerülhet, elkerülve a jövő évi „választási szuperév” bizonytalanságait. A vezető politikusok – köztük a német kancellár – azonban elhúzódó és rendkívül nehéz egyeztetésekre számítanak, felkészülve arra, hogy a decemberi döntéshozatal a korábbi évekéhez hasonlóan megfeszített tárgyalási maratonba torkollik.