Fejlemények a passió folytatásáról: Mel Gibson tavasszal kezdi is a forgatást
Fejlemények a passió folytatásáról: Mel Gibson tavasszal kezdi is a forgatást

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2023. 01. 09.
Hosszas hallgatás után ismét hírt adtak Mel Gibson legújabb keresztény produkciójának, A passió folytatásának forgatásáról, mely „A passió: Feltámadás” címet fogja viselni.

A film Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása között eltelt három nap eseményeit dolgozza fel. Gibson eltökélt célja, hogy a pokolban zajlott történéseket is mozivászonra vigye, ami az alkotás egyik különlegességnek ígérkezik.

Sajtóhírek szerint nem kevés tologatás után idén tavasszal veszi kezdetét a forgatás a legalább hatszor átírt forgatókönyv alapján, melyet Gibson és Randall Wallace (A rettenthetetlen, Pearl Harbor, A vasálarcos, Katonák voltunk) írtak.

A film várhatóan 2024-ben kerülhet a mozikba.

A folytatást 20 évvel az első rész (2004) után láthatja majd a közönség, ami bár nagyon megosztó alkotás volt, igazi kasszasiker lett belőle: 611 millió dollár bevételt termelt 30 milliós költségvetés mellett.

(Worldofreel / Hetek)

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!