Ennyi volt, nyugdíjba vonul az Internet Explorer
A 27 éves böngésző akadozó és sebezhető volt, emellett hajlamos volt az összeomlásra
Ennyi volt, nyugdíjba vonul az Internet Explorer

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 06. 15.
A lassúsága miatt széles körben utált böngészőt, az Internet Explorert a mai nappal nyugdíjazta a Microsoft, 27 éves fennállását követően. A lépés már 2015 óta tervben volt, amikor a cég elindította az Edge elnevezésű új, gyorsabb böngészőjét. 

A vállalat világossá tette, hogy itt az ideje továbblépni. 

A felhasználók a Twitteren vegyesen reagáltak az Explorer korszak végére. Néhányan „hibákkal teli, nem biztonságos böngészőként”, mások „más böngészők telepítésének legjobb eszközeként” hivatkoztak rá. 

A Microsoft 1995-ben adta ki az Internet Explorer első verzióját, a webes szörfözés özönvíz előtti korszakában, amelyet az első széles körben népszerű böngésző, a Netscape Navigator uralt egészen addig.

Elindítása a Navigator végének kezdetét jelezte: a Microsoft ezután olyan szorosan összekapcsolta az IE-t és a mindenütt jelen lévő Windows operációs rendszert, hogy sokan egyszerűen ezt használták alapértelmezés szerint a Navigator helyett.

Az amerikai igazságügyi minisztérium 1997-ben beperelte a Microsoftot, mondván, hogy az megsértette a korábbi rendeletet, amikor a számítógép-gyártóktól a böngésző használatának kötelezettségéhez kötötte a Windows használatát. Az Internet Explorer és a Windows összekapcsolása európai szabályozók szerint is tisztességtelen előnyhöz juttatta az olyan riválisokkal szemben, mint a Mozilla Firefox, Opera és Google Chrome.

A felhasználók eközben arra panaszkodtak, hogy az IE

lassú, hajlamos az összeomlásra és sebezhető a feltörésekkel szemben.

Az IE piaci részesedése, amely a 2000-es évek elején meghaladta a 90 százalékot, csökkenésnek indult, ahogy a felhasználók vonzóbb alternatívákat találtak. Ma a Chrome böngésző dominál a világ böngészőpiacának nagyjából 65 százalékos részesedésével, ezt követi az Apple Safari 19 százalékkal.

Az IE örököse, az Edge körülbelül 4 százalékkal van lemaradva a Firefox előtt.

(AP/hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!