Bizarr szupermaszkokkal indulnak a svéd versenyzők a pekingi olimpiára
Bizarr szupermaszkokkal indulnak a svéd versenyzők a pekingi olimpiára

TikTok/walterwallberg

2022. 01. 26.
A svéd síszövetség csütörtökön megerősítette, hogy Leo Johansson covid-19-tesztje pozitív lett. Attól tartva, hogy az olimpia előtt többen is megfertőződhetnek, high-tech, inkább űrsisakra, mint egészségügyi maszkra emlékeztető eszközt adnak minden sportolónak, ami kiszűri a levegőből a kórokozókat.

Az Aftonbladetnek Tommy Eliasson Winter korábbi olimpikon síkrosszos, a svédek csapatának egyik vezetője nyilatkozott.

„Az előírásokat ez az újítás természetesen nem érinti, de így legalább tudjuk, hogy a küldöttség tagjai sokkal jobban védettek például a repülőtéren vagy a repülőgépen, mintha hétköznapi maszkokat használnának. Eleinte az volt a terv, hogy a maszkokat az alpesi sízők és a freestyle sízők használják majd, de mára már világossá vált, hogy az utazók közül mindenki kap egyet-egyet, még az indulás előtt.

Természetesen nem kötelező a használata, és folyamatosan várjuk a visszajelzéseket arról is, hogy miben tudjuk még jobbá, kényelmesebbé tenni. Igyekszünk megvédeni a versenyzőket, amennyire csak tudjuk.”

A maszkokat egy svéd cég fejleszti elsősorban orvosi használatra, és egyebek mellett a Karolinska Kórháznak adták el őket. Az eszköz akkumulátorral működő ventilátorral tisztítja a levegőt, és a cég szerint "az egyik legfejlettebb biztonsági termék a piacon, ami a legmagasabb védelmi besorolással rendelkezik".

Az akkumulátor a legalacsonyabb teljesítményen akár 19 órán keresztül is bírja.

@walterwallberg ÄR DET SJUKASTE ”MUNSKYDDET” mot Corona? Nu är vi påväg mot OS!! Följ och gilla för att va med på resan 🇨🇳🇨🇳🇨🇳 #covid19 #viral #fyp #olympics ♬ originalljud - Walter Wallberg

Anna Swenn-Larsson alpesi síelő pozitívan értékelte a dolgot:

„Ki fogok próbálni egy ilyet… Istenem, bármire hajlandó vagyok, hogy egészséges legyek. Annyira nem érdekel, hogy nézek ki, csak felveszem azt a maszkot és kész.

Kristoffer Jakobsen válogatott sportoló jóval szkeptikusabban reagált a furcsa kinézetű maszkra.

„Nem tudom, úgy néz ki, mint valami mega-Ebola maszk.

Aztán majd jön kérdés, hogy teljes védőöltözetünk is legyen-e mellette. Tegnap mutattak róla egy képet, de azt hittem viccelnek. Kissé megdöbbentett.”

Más versenyző is furcsállta az intézkedést. Frida Karlsson szerint például a maszkok úgy néznek ki, mint amiket sokkal hosszabb utazásra tervezték, mint a pekingi.

„Úgy tűnik, az űrbe megyünk, nem Kínába.”

A maszk használata teljes mértékben a sportolókon múlik – nyugtatott meg mindenkit  a svédek csapatának egyik vezetője.

(Aftonbladet/Expressen/Eurosport)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!