Az ATV vezérigazgatója a Baranyi-ügyről: ezután is arra fogunk törekedni, hogy ütközzenek az eltérő álláspontok
Szóba került politika, szakmaiság és hit
Az ATV vezérigazgatója a Baranyi-ügyről: ezután is arra fogunk törekedni, hogy ütközzenek az eltérő álláspontok

Facebook/Spirit FM

2022. 11. 08.
Németh S. Szilárddal, az ATV vezérigazgatójával készített interjút a Szemlélek nevű oldal. A beszélgetés során szóba került politika, szakmaiság, hit és nem utolsósorban a nemrégiben kipattant Baranyi-botrány is.

Ahogy arról a Hetek is beszámolt, múlt héten jelenetet rendezett Ferencváros polgármestere az ATV stúdiójában, aki nem volt hajlandó válaszolni a meghívott újságíró, Szalai Szilárd kérdésére. Péntek reggel Baranyi Krisztina volt a vendég a Szigorlat című műsorban, akit váratlanul ért, hogy az egyik kérdező a Pesti Srácok újságírója. Erről az ügyről is megkérdezte a Szemlélek az ATV vezérigazgatóját.

Németh S. Szilárd az interjúban leszögezte, hogy az ATV stúdióiban a kérdezők korrekt kérdéseket tesznek fel politikusoknak, akiket nem ér atrocitás az interjúk során. Hozzátette, hogy a csatorna professzionális körülmények között nagy nyilvánosságot biztosít nap mint nap olyan politikusoknak, akik máshol erre kevés lehetőséget kapnak.

Kijelentette, hogy ha eddig bárki jelezte, hogy nem hajlandó valakivel egy stúdióban lenni, a szerkesztők figyelembe vették a kérést, és erre ezúttal is megvolt a lehetőség. 

Arra a kérdésre, hogy hibázott-e valaki az esetnél, úgy válaszolt: „Személy szerint nekem sem volt lehetőségem az egyetemen megválogatni a vizsgabizottságot egy szigorlaton, ennek a műsorelemnek sem véletlenül Szigorlat a címe, de elfogadom a szerkesztőink azon javaslatát, hogy a jövőben előre jelezzük, hogy kik lesznek a kérdezők”.

Németh S. Szilárd leszögezte ugyanakkor, hogy az ATV egy magántelevízió, ami úgy döntött, hogy nem kíván egyetlen politikai oldal szekértolója lenni. Hozzátette:

ezután is arra fognak törekedni, hogy ütközzenek az eltérő álláspontok, a nézők pedig értelmesek, és el tudják dönteni, hogy kinek hisznek, kit tartanak hitelesnek, és kit nem.

Az ATV vezérigazgatója szerint a meghívott vendég számára ráadásul vitaérv tud lenni, hogy felhívja a nézők figyelmét, hogy a kérdezője milyen hitelességi deficittel rendelkezik. „Ha egyre kevésbé leszünk képesek békésen megvitatni az ügyeinket egymással, aminek az eredménye egy még rosszabb hangulatú ország lesz. Ez mindannyiunk felelőssége” – hangsúlyozta. 

Németh az interjúban arról is beszélt, hogy az ellenzék számára jó lehetőség, hogy egy professzionális, népszerű televízióba hívják meg őket, korrekt interjúkra.

„Rajtunk senkinek a sikere sem múlik. Az ATV a magyar háztartások 96 százalékában elérhető. A politikai eredmény már nem a mi felelősségünk”

– tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy az ATV-ben nem hisznek abban, hogy az abszolút igazság ennél vagy annál az oldalnál, pártnál van. Szerinte akik a jó és a rossz harcaként mutatják be a politikát, azok hazudnak. „Az emberek viszont gondolkoznak, és ráéreznek a hazugságra”.

A teljes beszélgetést itt tudja elolvasni.

(Szemlélek/Hetek)

A Hetek 25 éve küzd a magzatgyermekek védelméért, áll ki a természetes családok mellett, valamint a hit és szólás szabadságáért. Ha számodra is fontosak ezek az ügyek, legyél te is a támogatónk!

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!