Illusztráció - Szimpátiatüntetés az üldözött közel-keleti keresztényekért.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)
Brunson szerint azonban Magyarországnak fel kell készülnie arra, hogy továbbra is ellenállásba fog ütközni:
Azt üzenem Magyarországnak: legyenek felkészülve a továbbiakban is szembenállásra. Már most is sokfelé ellenérzés kíséri a tevékenységüket, és ez még inkább így lesz.”
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Andrew Brunson több mint húsz évig volt egy török helyi gyülekezet lelkésze, és 2016-ban ártatlanul bebörtönözték kémkedés és terrorizmus támogatásának vádjával.
Brunson csak 2018-ban szabadulhatott a börtönből, ahonnan az útja egyenesen a Fehér Házba vezetett, ahol az akkori amerikai elnökkel, Donald Trumppal találkozott.
(Facebook / Hetek)