A Mikulás hozza meg az első vakcinákat Nagy-Britanniába
December 7-n már indulhat is az oltási folyamat
A Mikulás hozza meg az első vakcinákat Nagy-Britanniába

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2020. 11. 30.
Nagy-Britannia vasárnap jelentette be, hogy újabb kétmillió koronavírus-vakcinát rendelt, és arra készül, hogy napokon belül elindítsa ambíciózus oltási akcióját. Az Egyesült Királyság szenvedte meg majdnem a legjobban a járványt Európában, 58 ezer Covid-19-hez köthető halálesettel, most azonban reménykedik abban hogy az első országok között lehet a világon, melyek elkezdik a tömeges oltást.

Ahhoz, hogy munkánkat folytatni tudjuk, az Ön támogatására is szükségünk van. Most futó akciónkban a nyomtatott és online hetilap előfizetés mellé ajándék Hetek maszkot adunk. Részletek és a teljes nyeremény lista itt: www.hetek.hu/elofizetes

A brit kormány több mint 350 millió vakcina adagot kötött le hét különböző gyártótól, és amennyiben hatékonynak bizonyulnak, arra készül, hogy az ország lakosságának 67 százalékát beoltassa. 

Az Egészségügyminisztérium öt helyett hétmilliót rendelt a Moderna amerikai cég vakcinájából is, melynek vizsgálata hamarosan megkezdődik. A Pfizer/BioNTech illetve az Oxford/AstraZeneca vakcinák vizsgálata azonban már az utolsó fázisban van. 

Az első dózisokat az angol kórházak és idősotthonok, majd a 80 év feletti polgárok kapják majd, így folytatják majd, egészen addig, amíg minden 18 feletti hozzáfér majd az amerikai-német fejlesztésű Pfizer oltóanyaghoz. A folyamat már a december 7-ei héten elindul, amint a vakcina elfogadásra kerül.

Az amerikai oltási program, és a magyar kormány előzetes közlése szerint a magyar is szintén decemberben veheti majd kezdetét. 

Az oltásra máris képzik az önkénteseket, és az ország ezer oltási központjában, illetve 40-50 nagyobb épületben, stadionban, konferencia-központban folyik majd a vakcináció. 

(Fox News/Hetek)

hetek
Előfizetői nyereményakció

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!