hetilap

Ez egy véleménycikk.

Itt nem a hős kiscsapat, a Klaksvík lebecsülése mondatja velünk, hogy „névtelen”, pont ellenkezőleg: azt szeretnénk érzékeltetni, hogy mekkora teljesítmény volt, amit végrehajtottak, sőt annál is több: ráirányították a figyelmet a foci lényegére,

hogy szív, szellem, lélek és akarat kell ehhez a játékhoz, mint egyébként mindenhez.

És ezzel el is mondtuk, hogy mi hiányzott a Fradinál ezeken a meccseken. És ezt olcsó dolog lenne Csercseszov nyakába varrni, még ha vitathatatlan is a felelőssége,

de ezt a klubmodellt, amelynek eredménye az, hogy a szívről, akaratról, hajtásról ismert FTC pont ezek nélkül játszva bukott el, az elnök és a sportigazgató rakta össze. Szerdán a Klaksvík elleni meccs ennek a hazug világnak a bukását is jelentette.

Majd egy óráig, utána megtörtént rögtön a felelősséghárítás. Nem az edző elküldésével. Ilyen meccs után az edzőnek kötelessége lemondani. Ha ezt nem teszi, elküldik. Ez természetes. De nagyon úgy fest, hogy ez csak arra szolgált, hogy a valós felelősség kérdését elfedje.

Vagyis azt, hogy milyen klubmodell alapján van felépítve ez a Ferencváros, és ez a modell hordozza-e azokat az értékeket, amelyeket a szurkolói (nem az egy-két éves divatszurkolók) elvárnak tőle.

Ez az FTC ugyanis úgy van felépítve, ahogy azt egy szurkoló elképzeli, hogy hogy kell felépíteni egy klubot. Vagyis vegyél egy rakás pénzt, vedd meg az elérhető legjobb játékosokat, és az elérhető legjobb edzőket, és (már előre is) ünnepeld a sikert. Ennek az eredménye azonban az, hogy hiányozni fog a legfontosabb: a klub identitása.

Ha a sportigazgató össze-vissza vásárolgatja a játékosokat az alapján, hogy ki érhető el az adott árkategóriában, és azokat a játékosokat, akik már beilleszkedtek, sőt, már képviselni képesek a klub szellemiségét, elküldik, ez az eredmény.

A játékosok fociznak, a pénz nem tud focizni. Ilyen szempontból egy csodálatos példázatot láthattunk szerda este. Már aki tudta nézni.

Világszerte 5 vagy 6 klub van, amelyik képes arra, hogy ezt a modellt működtesse, jóval nagyobb pénzekből, mint a Ferencváros, de még ott is úgy néz ki, hogy egy-két klubikon köré szerveződik a csapat, akik évek óta elkötelezettek a klub felé, a csapat törzse is évek óta megvan, és jönnek fel jelentős számban fiatalok, és ezekhez jönnek az extrák, a nagy sztárok nagy pénzekért.

De a csapatnak ez a törzse hiányzik a Fradinál. Persze, legyünk igazságosak, nemcsak a Fradinál, hanem a magyar klubok nagyobb részénél. Ugyanis a magyar klubok nagyobb része úgy működik, ahogy Móricka elképzel egy sportvállalkozást. Ennek eredménye az, hogy például az FTC még jobb napjaiban is, ha jól játszik, úgy teszi azt, hogy annak semmi köze az igazi Fradi-stílushoz.

Persze ahhoz, hogy a Fradi így játszik, a „virtuális” magyar bajnokságnak is köze van.

Egy olyan bajnoki rendszer van Magyarországon, hogy a különféle módon eljuttatott (főleg államfüggő cégek szponzorációján keresztül) állami pénzek eleve meghatározzák a bajnokság lefolyását.

Ehhez még hozzájárul az MLSZ több ponton tetten érhető elfogultsága, így az alakul ki, hogy a Fradinak egy olyan tavasz után kellene egy versenysorozatban helyt állnia, amely tavasz során egy komolyabb tétmeccsen sem kellett teljesítenie, sőt még talán oda is kellett szólni nekik, hogy ne nyerjék toronymagasan a bajnokságot, mert a versenynek még az illúziója is elvész.

(Mert a verseny már rég elveszett, legalább az illúzió maradjon meg.) És azért szerdán láthattuk, ha elvész a verseny, akkor elvész a versenyképesség is. És ilyen bajnoki címet csak a legelvakultabb Fradi-drukkerek tudnak élvezni, meg a pár hónapos divatszurkolók.

Persze sokan ilyenkor a kommunista korszak bajnokságaira hivatkoznak, amikor szintén volt néhány kiemelt csapat, akik között eldőlt a bajnokság. Igen, 3-6 csapat, akikhez sokszor felzárkózott egy-két vidéki bástya, de nem egy vagy kettő, mint most. (A Fehérvár – töménytelen támogatás ellenére – kiesésével tényleg bohóckodássá vált ez a bajnokság.)

De még Kádáréknak is volt annyi eszük, hogy az állami támogatásos rendszerben azokat kell támogatni, ahol van tömegbázis. Nem lehet a nép ellenére focit csinálni. Ezért nyerhetett már bajnokságot a Fradi a hatvanas években.

És ha már kell ez a (bujtatott) állami támogatásos rendszer (most nem erről szól ez a cikk), akkor nem lehet megengedni azt a luxust, hogy komoly futballfellegvárak évek óta ki vannak szorítva az NB I-ből, az ország második legnépszerűbb klubja rendszeresen ellenszélben játszik, és az MLSZ mániákussága miatti 12 csapatos bajnokságból rendszeresen esnek ki komoly fellegvárak – miközben a 12 csapat ellenére sincs verseny –, és masszív megye I-es klubok: Felcsút, Kisvárda, Mezőkövesd személyes kapcsolatokon keresztüli támogatások folytán virulnak az NB I-ben.

Úgy lehetett látni, hogy ez a jól megrendezett színház, amelyet ez a támogatási rendszer működtet, még éveken keresztül jól fog működni, míg aztán szembe nem jött a valóság a feröeri bálnavadászok (és villanyszerelők, stb.) képében.

A magyar nemzeti bajnokság (nem) kissé a Fidesz által felépített politikai rendszer jelképe is. A nemzeti célok érdekében összehangolt helyi érdekekből létrejött nemzeti együttműködés rendszere ott kap léket, amikor a helyi érdekek kezdenek elsőbbséget kapni. Kialakul a helyi kiskirályságok rendszere, ami maga számolja fel az együttműködést a nemzeti célok érdekében, és külső behatás nélküli összeomláshoz vezet.

Lehet azt mondani, hogy a magyar futball érdekében támogassuk a magyar bajnokot, de egyre kevesebben teszik meg, hogy szemet hunynak ezek felett az ellentmondások felett.

És ennek tényleg a nemzet láthatja a kárát. Ilyen szempontból is példázatosak a szerdán történtek.

Mert hiába írta ki a Fradi már a Klaksvík-meccs előtt, hogy jöhet a svéd bajnok, a feröeriek ezt máshogy gondolták, és ezt a pályán ki is fejezték.

Mert az elesés előtt kevélység jár.