A DK színeiben indul az MSZP volt elnöke, felfüggesztették a párttagságát
Molnár Gyula pár napja még hárompárti megegyezésről posztolt
A DK színeiben indul az MSZP volt elnöke, felfüggesztették a párttagságát

Forrás: Facebook/Dobrev Klára

2021. 06. 17.
Az MSZP elnöksége felfüggesztette Molnár Gyula volt elnök párttagságát - közölte az ellenzéki párt a Facebook-oldalán szerdán.

Nem akar lemaradni a Hetek legújabb kisfilmjeiről, podcast-adásairól? Iratkozzon fel Youtube csatornánkra itt!

A tájékoztatás szerint az elnökség egyhangúlag hozta meg a döntést.

Ugyancsak egyhangúlag döntöttek arról, hogy Baranya megye 2. számú országgyűlési egyéni választókerületében visszavonják előválasztási jelöltjüket. A jelöltet, Szakács László országgyűlési képviselőt május közepén mutatta be Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan társelnök.

"Az ilyen döntés politikai közösségünk elhagyását is jelenti"

A közleményben azzal indokoltak, az elnökség tudomásul veszi, ha egyes jelöltek nem kívánják képviselni a párt új szociáldemokrata politikáját és nem támogatják új szövetségi politikát - amely a szociáldemokrata-újbaloldali-zöld pártok összefogására épül -, és ezért más politikai közösségben képzelik el politikai jövőjüket.

"De egyértelművé tesszük, hogy az ilyen döntés a politikai közösségünk, és szövetségünk kötelező elhagyását is jelenti"

- fogalmaztak.

A szocialisták azt írták, céljuk az, hogy az előválasztáson minél több olyan jelölt váljon közös képviselőjelöltté és a Fidesz kihívójává, akinek velük együtt az a célja, hogy szabad, igazságos, szolidáris és zöld Magyarországot hozzanak létre, továbbá hitelesen képviseli is ezt a programot.

Molnár Gyula ha nyer, a DK frakciójába ül be

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) előválasztási miniszterelnök-jelöltje szombaton pártja újbudai jelöltjeként mutatta be Molnár Gyulát. Molnár Gyula a Facebook-oldalán aznap azt írta: az MSZP, a Párbeszéd és a DK vezető testületeinek megállapodása értelmében e három párt közös jelöltjeként vág neki az előválasztásnak. Közölte, a három párt megállapodása azt is tartalmazza:

amennyiben jövőre ismét egyéni mandátumot szerez, a DK frakciójában folytatja tovább parlamenti munkát.

Két évig volt az MSZP elnöke

Párttársa, Harangozó Tamás országgyűlési képviselő úgy reagált,

Molnár Gyula azzal, hogy egy másik párt színeiben és másik párt frakciójában kíván beülni, egyben azt a döntést is meghozta, hogy egy másik párt színeiben is kíván politizálni a jövőben.

Molnár Gyula 2016 és 2018 között volt az MSZP elnöke, 2018-ban a rossz választási eredmény miatt mondott le. 1994 és 2010 között volt a párt országgyűlési képviselője, majd 2018-tól ismét bekerült a parlamentbe.

A képviselő a 2000-es évek elején vezető fővárosi szocialista politikusként tevékenykedett, 2002 és 2010 között a XI. kerület polgármesteri tisztségét töltötte be.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!