„A büszkeség bűn, nem erény” - homofóbiával vádolták, majd mégis felmentették a keresztény brit politikust
King Lawal hat hónapos meghurcoltatást szenvedett el csupán azért, mert megosztotta a hitét
„A büszkeség bűn, nem erény” - homofóbiával vádolták, majd mégis felmentették a keresztény brit politikust

Forrás: Christian Legal Center

2024. 02. 27.
A 31 éves King Lawal tanácsost még tavaly júliusban függesztették fel a North Northamptonshire városi tanácsból, miután keresztényként kitweetelte: "a büszkeség bűn, nem erény". A brit konzervatív párt most, hat hónapos nyomozás után arra a következtetésre jutott, hogy a tanácsos kijelentései mégsem homofóbok.  

A teljes bejegyzés, mely később törlésre került, így szólt:

"Mikor lett a büszkeség valami ünneplendő dologgá? A Sátán büszkeség miatt bukott el arkangyalként. A büszkeség bűn, nem erény.

A büszkéknek meg kell vallaniuk bűneiket, és visszatérni Jézus Krisztushoz. Ő meg tud menteni téged.  #PrideMonth #Pride23 #PrideParade"

Lawal saját bevallása szerint azért posztolta ki üzenetét, mert aggasztotta, hogy a Pride eseményeken gyermekek is felnőtt tartalmaknak vannak kitéve. 

A tweetre válaszul a tanács helyi konzervatív frakciója több pozícióból is eltávolította, többek között az egészségügyi ellenőrző bizottság elnöki és az ellenőrző igazgatótanács alelnöki tisztségéből.

További fordulatot jelentett, hogy Anthony Stevens, a Wellingborough városi tanács egyik tanácsosát otthonában,

gyermekei szeme láttára tartóztatták le állítólagos gyűlölet-bűncselekmény miatt, miután Lawal támogatására szólalt fel.

A rendőrség később úgy döntött, hogy nem tesz további lépéseket az ügyben.

Lawal: mind bűnösök vagyunk

Lawal nézeteinek védelmében elmondta, amikor a keresztények  bűnről, vagy bűnösökről beszélnek, abba magukat is beleértik, nem emelnek ki külön embercsoportokat. 

"A bűn kategóriába a Biblia szerint beletartozik a hazugság, lopás, pletykálkodás, és a gyűlölet is, nem csak a homoszexualitás, a házasságtörés és a házasságon kívüli szex.

Jézus szerint még a szentségtelen gondolatok, melyek nem manifesztálódnak cselekedetekben, azok is bűnök. Ezek alapján mind bűnösök vagyunk, én is"

- mutatott rá, majd hozzátette: 

"Nem azért jövök a Pride-ot ünneplők ellen, hogy azért támadjam őket, amit, hanem hogy kifejezzem, ezt sem ünnepelném, ahogy nem szentelnék hónapot a pletykának, vagy bármi másnak, amit a Biblia bűnnek tart."

A keresztény tanácsossal kapcsolatos panasz az volt, hogy eredeti tweetje homofób volt, ami ellentétes a brit konzervatív párt céljaival és értékeivel. 

Konzervatív párt: nem homofób nem egyet érteni a Pride-dal

A konzervatív kampányközpont (CCHQ) fegyelmi albizottsága mostanra lezárta az eredeti tweettel kapcsolatos vizsgálatot, és elutasította a panaszt. A tanácsosnak a héten elküldött írásbeli ítéletében a testület azt írta, hogy

"helytelen lenne a Pride mozgalom elleni tiltakozást homofóbnak minősíteni".

"A panel elismeri, hogy a posztok a tanácsos vallásos meggyőződésének kifejezései, amihez joga és szabadsága van. Ennek megfelelően a posztok, bár egyesek számára sértőek lehetnek, egy józan és tisztességesen gondolkodó szemlélő számára összességében nem tekinthetők önmagukban diszkriminatívnak vagy homofóbnak" - áll a közleményben.

Riasztó jelzést ad az eset

King Lawal szerint az, ahogy vele bántak ebben az ügyben nagyon aggasztó képet fest a demokratikus brit társadalom állapotáról, és előrevetíti, mi is történhet bárkivel, aki nem támogatja a szélsőséges LMBTQ-mozgalmat.  

"A Biblia azt tanítja nekünk, hogy az igazi keresztény hivatás megéléséhez fel kell venned a keresztünket, és hogy a világ gyűlölni fog minket azért, mert kiállunk Őmellette és az igazság mellett.

Eltökéltem, hogy továbbra is harcolni fogok az igazságért, hogy tisztázzam a nevemet, és biztosítsam, hogy ez ne történhessen meg mással.

"A jövőre nézve az a célom, hogy képviselőként induljak. Ennek az országnak és különösen a Konzervatív Pártnak több szenvedélyes keresztény vezetőre és politikusra van szüksége, nem kevesebbre. Itt az ideje, hogy a keresztények többségének valódi hangját meghallgassák a Parlamentben."

(Christian Today/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!