Donald Trump így tett első körben Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is, akit választások nélküli diktátornak, illetve mérsékelten sikeres humoristának nevezett, aki szerinte rábeszélte az Egyesült Államokat, hogy 350 milliárd dollárt költsön egy olyan háborúra, amelyet nem lehet megnyerni, amelynek el sem kellett volna kezdődnie.
Eközben a történelem egy tengerrel arrébb, Szaúd-Arábiában zajlik, ahol Marco Rubio amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter tárgyalóasztalhoz ültek az ukrajnai rendezés előkészítése érdekében. Úgy tűnik, az első találkozónak lesz folytatása, és remélhetőleg mihamarabb kidolgozzák majd egy lehetséges tűzszünet részleteit.
A józan többség mindenesetre abban bízik, hogy az erőfeszítések nyomán megszületik a megállapodás, hiszen a három év alatt akár több százezer is lehet az elesett katonák száma az ukrán fronton.
Bár az európai vezetők a politikai súlyuktól fosztatnak meg ezekben a napokban, mégis az áldozatok és családjaik az igazi vesztesek.
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »
„Jézus Krisztus nem vonult nyugdíjba, Ő a Királyok Királya”
Ünnepi nagyinterjú Németh Sándorral 1. rész »