hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ahogy a vidék látja
Választási kudarcok, fideszes értelmezések

2019. 10. 17.
A Borkai-ügy csak részben befolyásolta az önkormányzati választások eredményét, a Fidesz vártnál gyengébb szereplése inkább a gyenge és túl negatív kampánynak, az emberektől való eltávolodásnak és az ellenzéki összefogásnak tudható be. Legalábbis a Heteknek nyilatkozó vidéki fideszesek szerint.

A Borkai-videó létezéséről szinte annak elkészülte óta, másfél éve lehetett hallani. Ha a Fideszben nem tudtak róla, akkor az a baj, ha tudtak, de nem vették komolyan, akkor meg az – mondta a Fidesz győri választási kampányára rálátó forrásunk. Megjegyezte, az eszkortlányok „biztonsági anyagaként” szolgáló videót eredetileg a polgármester ügyvéd barátja, Rákosfalvy Zoltán ellen akarták felhasználni egy üzleti vitában. „Az utóbbi években arrogáns módon rátelepedett a városra a polgármester baráti-üzleti köre, ez so­kaknak nem tetszett” – jegyezte meg interjúalanyunk. Szerinte a szexvideó és az azzal együtt megszellőztetett korrupciós ügyek a Fidesz-tábort nem amortizálták (Borkai alig kapott kevesebb szavazatot, mint öt éve, és a 16 körzetből 15-öt megnyertek), viszont az ellenzéki és a passzív szavazókat az ellenzéki összefogás mellett ez is mobilizálta (ennek köszönhető a rekordrészvétel).

„A helyi fideszesek nincsenek kétségbe esve: azt emlegetik, hogy nemcsak Győr, de a megye is habtiszta fideszes maradt. Ugyanakkor van köztük egy jelentős törésvonal: a borkaisták és a velük szemben álló ősfideszesek konfliktusa tartogathat izgalmakat a jövőre nézve” – fogalmazott forrásunk. 

Egy vidéki nagyváros fideszes képviselője azonban úgy véli, a Borkai-ügy az ország összes fideszes jelöltjének eredményét nagymértékben rontotta. Szerinte a kispesti „drogos-korrupciós” botrány jóval súlyosabb volt, azt sokkal jobban „rá kellett volna égetni” a baloldalra. Csalódott amiatt is, hogy nem jelent meg szavazatokban a családokat érintő központi kormányzati intézkedések hatása, a Modern Városok program fejlesztései. Mint fogalmazott, alaposan előkészített, erőteljes, pozitív üzenetekre építő, tisztességesen végigdolgozott kampányon vannak túl erős polgármesterjelölttel, mégis mélyen várakozás alatt teljesítettek. Nagyon meglepte, hogy a választók milyen nagy arányban fogadták el a széles pártskáláról kikerülő összellenzéki jelölteket, ő maga is egy nálánál jóval fiatalabb, választókörzetét alig ismerő, ráadásul a legkisebb támogatottságú ellenzéki pártból jövő jelölttől szenvedett vereséget. Ebben – véleménye szerint – nagy szerepet játszhattak a kollégiumokat végigjáró és átszavazásra buzdító momentumosok, valamint az emberek rövid memóriájára alapozott, elvtelen, kritikátlan állásfoglalása és a polgári értékeket figyelmen kívül hagyó életvitele.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!