hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tüntetéssel zárul a tanév
Távolodó álláspontok

2016. 06. 09.
Az állam elveszi az önkormányzatoktól az iskolák üzemeltetését, ugyanakkor továbbra is velük fizetteti meg ennek költségeit. A totális központosítás mögött az érintett önkormányzatok és iskolák politikai döntést látnak, elbocsátások és iskolabezárások veszélyét. Az államtitkárság cáfol, a pedagógusok, diákok, szülők viszont szombaton országszerte újabb tüntetésekre készülnek, mondván: a követeléseikből egyetlen lényeges pont sem valósult meg.

A köznevelési törvény Balog Zoltán által nemrég benyújtott módosító csomagja a tiltakozó szakszervezetek és pedagógusmozgalmak képviselői szerint köszönő viszonyban sincs a követeléseikkel, hanem az eddigi „túltolt”, azaz túlközpontosított oktatáspolitikai irányt erősítik. Az egyik legegyöntetűbb követelés az iskolák állami fenntartásának, pontosabban a szakmailag és anyagilag csődöt mondott Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak (Klik) a megszüntetése és az iskolák autonómiájának a visszaállítása volt. Ehhez képest a kormány – ellentétes nyilatkozatok és belső viszályok után – a Kliket meghagyta, úgy hogy a központi fenntartó szerv alá tartozó 198 tankerület számát 57-re csökkentette, és az iskolák fenntartását teljesen a Klik hatáskörébe vonta. Többek között ezt tartalmazza a módosító csomag, amit legkésőbb június 13-án, azaz a tavaszi ülésszak utolsó napján fog megszavazni a parlament.

A legnagyobb ellenállást az iskolák eddigi vegyes működtetésének – állami fenntartásának és önkormányzati üzemeltetésének – a megszüntetése váltotta ki. A 2013-as államosítás során ugyanis az önkormányzatok kiharcolták, hogy a 3 ezer fősnél nagyobb települések – az állam „szakmai” fenntartása mellett – továbbra is vállalhassák iskoláik üzemeltetését a saját büdzséjükből, ami az iskolák 55 százalékát (2851 telephely) érintette. A most felálló új rendszerben a Klik átveszi az önkormányzatoktól az üzemeltetést is, aminek a finanszírozását viszont továbbra is az önkormányzatoknak kell állniuk. Pedig korábban már több botrány volt abból, hogy a Klik elhanyagolja az iskolákat, és nem tud elszámolni az önkormányzatok rábízott pénzével (sem).

A múlt heti kormányinfón Lázár János miniszter véglegesnek nevezte a kormány döntését az iskolák állami fenntartásáról és működtetéséről. Mint mondta, nem tudnak kivételt tenni egy-egy kerülettel vagy településsel, amelyek jó oktatási rendszert működtetnek, a kormánynak az ország egészét kell néznie. Értékelése szerint a korábbi rendszer csődhelyzetbe juttatta az önkormányzatokat, a diákok pedig a nemzetközi felmérések szerint folyamatosan veszítettek tudásszintjükből. Hozzátette: „a továbbiakban mindenért az állam viseli a felelősséget szakmai és politikai értelemben”.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!